Belföld
A nyári szünetben is biztosított a rászoruló gyermekek étkezése

A közleményből kiderül, hogy a szülők bármikor, akár a nyári szünet alatt is benyújthatják kérésüket, a jelentkezésnek nincsen határideje.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az iskolai szünetekben is biztosított legyen a hátrányos helyzetű gyermekek megfelelő étkezése. A minisztérium közlemény emlékeztet rá, hogy 2016 januárjától az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, amelyhez a kormány biztosítja a szükséges forrásokat.
2010 óta közel háromszorosára nőtt a gyermekétkeztetésre fordított támogatás. Jövőre pedig tovább nő a gyermekétkeztetésre fordítható támogatás mértéke: 2021-ben már több mint 86 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
A veszélyhelyzet miatt az iskolai gyermekfelügyeletet és ezzel párhuzamosan az iskolai étkeztetés lehetőségét június 26-ig kell biztosítania az intézményeknek. A felügyeletet igénybe nem vevő tanulók számára pedig a szünidei gyermekétkeztetést június 16-ától kell biztosítaniuk az önkormányzatoknak.