Belföld

Soros örökkötvényeiről is szó lesz a nemzeti konzultációban

Csütörtökön kora este újabb részleteket közölt a következő nemzeti konzultációval kapcsolatban Kovács Zoltán.

Soros örökkötvényeiről is szó lesz a nemzeti konzultációban
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár
Fotó: MH/Purger Tamás

A nemzetközi kommunikációs felelős államtitkár a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kivédésére több terv is létezik. Ezek közé tartozik Soros György terve is, amely szerint az országoknak olyan örökkötvényeket kellene kibocsátaniuk, amelyek után generációkon keresztül fizethetnek az egyes országok lakói a kamatokat. A kormánypárti politikus aláhúzta, erről a kérdésről mindenképp szeretnék megkérdezni a magyar embereket, hiszen mindannyiunk közös jövőjéről van szó.

Arról is megkérdezik a magyar polgárokat, hogy miként kell, miként lehet fellépni az ellen, hogy a járvány miatt csődközelbe került magyar vállalkozásokat tőkeerősebb külföldi cégek és befektetők vásárolhassák föl.

Objektum doboz

A konzultációban szó lesz az Európai Bíróság azon határozatáról is, amely szerint jogellenes a tranzitzónákban ideiglenesen feltartóztatni az Európai Unióba igyekvőket. A kormány kíváncsi arra, hogy a magyar polgárok szerint indokolt-e továbbra is fenntartani a magyar határ szigorú őrizetét, hiszen nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonságának védelméről is szó van.

Az államtitkár rámutatott, hogy a járvány nem mulasztotta el a migráció által jelentett veszélyeket, sőt, a Balkánról érkező hírek alapján az is látható, hogy a két jelenség összefügg, így ezzel kapcsolatban is szerepelnek majd kérdések a konzultációban.

Kovács Zoltán emlékeztetett, hogy a konzultációs kérdőív összesen tizenhárom kérdést fog tartalmazni, egyúttal arra kért mindenkit, hogy vegyen majd részt a konzultációban.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom