Belföld
A MaNcs alapítójával készíttet „szabad” kerületi lapot Baranyi

A polgármester posztjában közölte azt is, „nem volt egyszerű dolga a független szakértői zsűrinek”. Amint arról beszámoltunk, Baranyi pályázatot írt ki Főszerkesztőt keresünk szabad közszolgálati lap élére címmel, majd, miután a benyújtás határideje májusban lejárt, a polgármester hírül adta: „Nem politikusok vagy hivatalnokok választanak majd a jelentkezők közül, a döntés pártatlanságát szakmai zsűri garantálja.”
Közölte: a zsűri elnöke Majtényi László, az ORTT egykori elnöke, tagjai Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke és Neizer Anita, a Főszerkesztők Fórumának delegáltja. „Hajrá, szabad helyi sajtó!” – írta akkor a polgármester.
Majtényi Lászlót annak idején Gyurcsány Ferenc jelölte az ORTT élére, emellett Majtényi a Soros által támogatott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője, és ő volt a baloldali pártok és civilek államfőjelöltje 2017-ben. Hargitai Miklós a Népszabadság után a Népszava újságírója lett. Neizer Anita a HVG főszerkesztője volt.
Ők választhatták ki tehát a „szabad” kerületi lap leendő vezetőjét a huszonegy pályázó közül. Baranyi Krisztina újabb posztját ekképp zárta: „Szabad média, szabad kerület!”
Vágvölgyi abszolút függetlenségét mutatja például a HVG-nek 2016-ban adott interjú, amiben többek közt azt mondta, „ez egy kádárista tömeglélektani alapokra építő, újfeudális, tudás-, kreativitás- és piacellenes ország”.