Belföld
Alpári stílusban pocskondiázza a Jobbik a kormányt

Az ellenzéki pártok közül a legnagyobb bajban lévő Jobbik nyíltan együttműködik a balliberális oldallal, és annak ellenére, hogy a 2018-as választás óta a szavazótáborának több mint felét elveszítette, ez az irány egyre erősebben érezhető.
Ahogy Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője lapunknak múlt pénteken kifejtette: Jakab Péter leplezetlenül szövetkezne Gyurcsány Ferenccel is.
A Jobbik a kormány koronavírus elleni védekezését is ott támadja, kritizálja és próbálja szabotálni, ahol csak lehet. A párt megmaradt politikusai az elmúlt hetekben szinte nyomdafestéket nem tűrően alpári stílusban prezentálták a valóságtól elrugaszkodott mondanivalóikat.
A párt egyik igazán nívótlan közleménye szerint a miniszterelnök egyszerűen elmeháborodott. Megint Soros Györgyön kattog az agya. Korábban is már téveszméi voltak. Válságkezelés: 0 Soros-mánia: 100% - jelentették ki.
Jakab Péter pártelnök azt a kérdést tette fel, hogy mi a garancia arra, hogy a járványhelyzet lejárta után nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet: „Az az ember lenne a garancia erre, aki eddig is megpuccsolta a jogállamot, most meg készen áll arra, hogy törvénybe iktassa a saját maga megkoronázását?” Erre így, hogy a kormány már benyújtotta a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli felhatalmazás megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, alighanem már választ is kapott: a Fidesz-KDNP szava volt a garancia.
Egy másik alkalommal börtönbe akarta küldeni Orbán Viktort: „Magyarország miniszterelnöke 10 év alatt kifosztotta a nemzetet, szétverte az egészségügyet, ezzel pedig alapjaiban veszélyezteti a járvány elleni sikeres védekezést. Jogállamban már rég börtönben kellene lennie mindazért, amit elkövetett a magyar nép ellen.”
A Jobbik egy másik pártközleményében kijelentette: „Orbán és bűnbandája ma még azt hiszi, hogy a pofátlan közpénzlopásnak nincs, és nem is lesz semmilyen következménye. Mi viszont tudjuk, hogy legkésőbb 2022-ben: lesz!” illetve „a felcsúti mini-Putyin piszlicsáré bosszúja az önkormányzatok, az ellenzéki pártok és valójában a magyar nép ellen” sorokkal kommentálták egy helyen a kormány intézkedéseit.
Az akkor még a Jobbik kötelékébe tartozó Varga-Damn Andrea áprilisi véleménye a koronavírus-törvényről: „akik ezt megszavazták, a Fidesz és csicskapártjai, semmi mást nem tettek, mint megsértették az Alaptörvényre tett esküjüket.”
Érdemes lenne egyelőre a problémáikra fordítaniuk az energiát
Mint korábban megírtuk, lemondott parlamenti alelnöki tisztségéről és kilépett a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Sneider Tamás. Az egykori pártelnök bejelentését követően Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes és Varga-Damm Andrea is ugyanígy tett.
Még 2018-ban zárták ki Dúró Dórát és Volner Jánost, majd Apáti István és Fülöp Erik is távozott, idén pedig Bana Tibor és Bencsik János is elhagyta a „süllyedő hajót”.