Belföld
Továbbra is fontos a járványügyi előírások betartása

Szlávik János kérdésére válaszolva közölte, ahogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az egészségügyi szakma egy-egy kezelést ajánl vagy inkább nem javasol, úgy az itthon alkalmazott gyógyító módszereket is ehhez illeszkedve változtatják.
Kitért arra is, hogy a koronavírus terjedhet tárgyak által is, ezért javasolt továbbra is a fertőtlenítés. Ezzel együtt továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat is ahhoz, hogy ez a járvány ne terjedjen tovább - emelte ki.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a friss járványügyi adatokat ismertetve elmondta, az elmúlt napon hét koronavírussal fertőzött krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 524-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 1201, kórházban 414 beteget ápolnak, közülük 22-en szorulnak lélegeztetőgépre. A járvány kezdte óta az igazolt fertőzöttek száma 3867.
Kormányrendelet könnyíti meg a magyar állampolgárok hazatérését Bulgáriából
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője közölte, hogy a magyar állampolgárok Bulgáriából való hazatérését megkönnyíti egy most hatályba lépett kormányrendelet.
Az ezredes beszámolt arról, hogy a jogszabály szerint korlátozás nélkül léphetnek Magyarország területére azok a magyar állampolgárok, akik hivatali kötelezettségük ellátása, nemzetközi szervezet tevékenységében közreműködés, üzleti út, humanitárius tevékenység vagy hozzátartozó látogatása érdekében érkeznek a Bolgár Köztársaságból, akkor is, ha Románia felől lépik át a magyar határt.
Az ügyeleti központ vezetője azt kérte a lakosságtól, hogy a könnyítések ellenére is tartsák be a szociális távolságtartás és a maszkviselés szabályait, mert ezzel elejét lehet venni a tömeges megbetegedéseknek ősszel, a járvány esetleges második hullámában.
Egyelőre nem tudni, mikor válhat korlátlanná a határátlépés Ukrajnából és Romániából
Arra a kérdésre, hogy mikor várható korlátozás nélküli átlépés Ukrajnából és Romániából, az ezredes azt hangsúlyozta: könnyelműség lenne olyan országokkal a határok szabadon átjárásáról egyeztetni, amelyek esetében a járványügyi helyzet ezt nem teszi lehetővé.
Hozzátette: a járvány nem múlt el, még mindig vannak fertőzött betegek kórházban, és közöttük olyanok is, akik lélegeztetőgépen vannak. Példaként említette, hogy hiába jó a járványügyi helyzet Magyarországon például Romániához képest, ha egy magyar állampolgár átutazik Romániába, ott is megfertőződhet, és így veszélyt jelenthet a családjára, a munkatársaira.
Az ezredes leszögezte: eddig és ezután is elemző munka előzi meg a könnyítések bevezetését. Hozzátette: ezek az intézkedések nem csupán Magyarországon múlnak, jelenleg sem Románia, sem Ukrajna nem mutat hajlandóságot könnyítések bevezetésére.
Megjegyezte: Magyarország a tranzitutasokat beengedi ezekből az országokból, ugyanakkor a Romániából és Ukrajnából hazatérő magyar állampolgároknak főszabályként továbbra is 14 napos hatósági házi karanténba kell vonulniuk.
Jelen állás szerint kicsi az esély a ponthúzópartik megtartására
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetését követő, július közepén esedékes, hagyományos egyetemi ponthúzópartikról azt mondta, szintén kérdésre válaszolva: nem lehet tudni előre, hogy milyen lesz a júliusi járványügyi helyzet, jelenleg azonban nincs lehetőség ilyen események megtartására, csak kulturális- és sportrendezvények lehetnek szabadtéren.
A nyári belföldi utazásokkal, a balatoni hajózással kapcsolatban az ezredes az általános védelmi szabályok betartására figyelmeztetett, így a távolságtartásra és a maszk, sál vagy kendő viselésére a tömegközlekedési eszközökön. Ha a Balatonon egy hajó tömegközlekedésben vesz részt, akkor ezeket a szabályokat azon is be kell tartani.
A tömegközlekedést eddig is úgy alakították ki, hogy ne teljes kapacitással üzemeljen. A járvány súlyos időszakában például harmincszázalékos feltöltöttséggel közlekedhettek a vonatok, és bár fokozatosan enyhíthető a korlátozás, a teljes kapacitásra még nem lehet visszatérni - jelezte.