Belföld

Tarlós István: A Lánchíd állapota akár a megszűnésig romolhat

A Lánchíd állapota annyira kritikus, hogy felújítása nem tűr további halasztást - jelentette ki Tarlós István.

Tarlós István: A Lánchíd állapota akár a megszűnésig romolhat
Tarlós nem érti, hogy öt és fél hónap miért nem volt elég a felújítás megkezdéséhez
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Annak kapcsán, hogy Karácsony Gergely a minap azt mondta, előfordulhat, hogy a Lánchíd renoválását el kell napolni forráshiány miatt, Budapest korábbi főpolgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy a Lánchíd felújítására már 2018 óta engedélyezett kivitelezési tervek vannak. Tarlós azt is közölte: már tavaly, nyár elején beérkeztek a tenderek, amelyek szerinte indokolatlanul magas összegeket tartalmaztak 35-36 milliárd forint értékben.

Tarlós István kijelentette: a főváros illetékesei az ő főpolgármestersége idején már 2018 júniusa óta gyakran vizsgáltatták felül a Lánchídat, a mandátuma vége felé már hetente voltak ilyen felülvizsgálatok. Még ő rendelte meg azt a szakvéleményt, amelyre Karácsony Gergely regnáló főpolgármester most hivatkozik, amikor a Lánchídról beszél, ugyanis ez a véleményezés november-decemberben készült el. A korábbi főpolgármester leszögezte: azért volt szükségük ilyen szakvéleményre, hogy tudják, egyáltalán meddig várhatnak a felújítással.

Tarlós kiemelte: a Lánchíd balesetveszélyessége nem életveszélyt jelent, nem azt jelenti, hogy leszakadhat, az viszont megtörténhet, hogy egy autó bezuhan egy kátyúba, és a mögötte levő belerohan, vagy akár az is, hogy egy gyalogos becsúszik az armatúra közé és combig elsüllyed benne.

Tarlós István elmondta: a szakvélemény nagyon komoly dolgokat foglal össze, például, hogy az acélszerkesztet hatékonysága csökkent a korrózió miatt, a láncok nem látják el a funkcióikat, nem kötél módjára viselkednek és a csuklók sem működnek rendesen. A betonba rengeteg a kloridion, ettől korrodálódnak a vasszerkezetek, s mindehhez azt is tudni kell, hogy a kereszttartókon öt darab hossztartó fekszik, ezek tartják a pályalemezt, és ezek gerincén nagyon jelentős az acélszerkezet szelvénycsökkenése a korrózió következtében. Sőt, a szélső pályafelfüggesztés egyik szélső övezetében már 80 százalékos rongálódást fedeztek fel az alpinisták. Emellett kritikus állapotban vannak a járdakonzolok is, a hídon alig van már korrózióvédelem.

„Hat hónapon belül meg kell kezdeni a felújítást, ezt mondták tavaly ősszel” - mutatott rá a volt főpolgármester, aki szerint ha nem kezdődik meg időben a felújítás, a munkálatok egyrészt sokkal drágábbak lesznek, de félő, hogy hamarosan bekövetkezhet az az állapot, hogy nem is lehet felújítani műemlék Lánchidat.

„Hamarosan bekövetkezhet az az állapot, hogy a felújítás lehetősége megszűnik. Megszűnhet a Lánchíd, mert olyan állapotba kerülnek az acélszerkezetek, hogy nem lehet felújítani azokat” - mondta Tarlós, kiemelve: a láncok anyaga az 1913-as felújítás óta változatlan.

A jelenlegi városvezetés szerint a Lánchídból akár gyalogoshíd is lehetne. Tarlós István ezzel nem ért egyet, mondván, a híd funkcionálisan nem alkalmas erre. Hozzátette, hogy amíg Budapest átmérője mintegy 28 kilométer, de hídjai egy 8 kilométeres belső szakaszon találhatóak, addig a Lánchíd forgalomból kivonása komoly kockázatot hordoz. A Galvani-híd és az Aqincumi-híd felépítése nélkül ilyesmit nem lehet megtenni.

Tarlós István közölte: nem érti, hogy a 6 hónap alatt, amiből 5 és fél eltelt, miért nem írták ki a hídra a tendert.

A volt főpolgármester azt is elmondta: a felújításra lenne pénz, az előző városvezetés erre a célra 23,7 milliárd forintot hagyott, ez az összeg három részből állt össze és része volt a kormánytól kapott hatmilliárd forint is.

Nem érti, hogy a járványveszély idején miért nem történt meg a tenderkiírás, hiszen „aki azt mondja, hogy erre nincs meg a pénz, az vagy nem tud számolni, vagy nem ismeri a főváros pénzügyeit”.

Tarlós szerint az, hogy a Nagykörutat az új városvezetés kerékpár-dominanciára hangolta át, a forgalom visszaállása után tragikomikus lesz. Budapest nem tud kerékpáros paradicsom lenni, mondta, majd megjegyezte: sajnálatos, hogy a városvezetésben nincs műszaki beállítottságú ember.

Tarlós a végén még annyit jegyzett meg, hogy azt olvassa, hogy a Pesti úti idősek otthonának vezetője fideszes: ez csak annyiban igaz, hogy nem rúgta ki, de attól még nem lesz fideszes.

Kapcsolódó írásaink