Belföld

Két lépésben megduplázódik a kistelepülésen szolgáló lelkészek támogatása

Két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik kiegészítő jövedelempótléka - közölte Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Két lépésben megduplázódik a kistelepülésen szolgáló lelkészek támogatása
A közösségek alapvetően önfenntartók, a hívek adják lelkészeik fizetését, de van olyan a közösség, ahol ez az önfenntartó erő „már kevés”. Ezért döntött a kormány még 2001-ben a kistelepülésen szolgáló lelkészek, papok, rabbik jövedelmének kiegészítéséről
Fotó: AFP/Ye Aung Thu

Balog Zoltán elmondta: az eddig 2,6 milliárd forintos támogatás június 1-jétől 60 százalékkal, 2021. január 1-jétől újabb 40 százalékkal emelkedik.

A támogatásra idén plusz 1,6 milliárd forintot, a jövő évtől összesen 5,2 milliárd forintot fordít a kormány. Körülbelül négyezer pap, lelkész jövedelme emelkedik.

A miniszterelnöki biztos kiemelte: a közösségek alapvetően önfenntartók, a hívek adják lelkészeik fizetését, de van olyan a közösség, ahol ez az önfenntartó erő „már kevés”. Ezért döntött a kormány még 2001-ben a kistelepülésen szolgáló lelkészek, papok, rabbik jövedelmének kiegészítéséről. A kormány ezzel a támogatással „tehermentesíti a vidéki kisközösségeket” - tette hozzá Balog Zoltán.

Megjegyezte: az elnéptelenedő kelet-magyarországi, észak-borsodi, baranyai településeken sokat jelent, ha van egy lelki vezető, aki kulturális, lelki segítséget ad az ott élőknek.

Balog Zoltán kitért arra is: a támogatás elsősorban a vidéket érinti, de a tervek szerint - az egyházi vezetőkkel egyeztetve - módosítják a feltételrendszert, hogy az új egyházközösséget szervező lelkipásztorokat is lehessen támogatni. Példaként említette azt, ha egy olyan lakótelepen szervez valaki közösséget, ahol korábban nem volt egyházi jelenlét.

Gulyás: A járvány az egyházközségek működésében is nehézséget okozott

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban „sokat beszéltünk arról, hogy milyen egészségügyi, gazdasági vonatkozásai vannak a járványnak”, de talán nem a „lelki vonatkozásairól”.

Hozzátette: a járvány az egyházközségek működésében is nehézséget okozott, és a legnehezebb helyzetben a kisebb egyházközségek voltak. A kormány sokat tett azért, hogy minden érintett gazdasági csoportot, vállalkozást segítsen, és támogatta a munkájukat elvesztőket is, emellett azonban a „lelki dimenzió is fontos” - hangsúlyozta a miniszter.

A külhoni magyar közösségekben szolgáló lelkészeket is segítik

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: a vidéki lelkészek támogatását követően, várhatóan a jövő héten dönt a kormány a külhonban szolgálatot teljesítő papok, lelkészek jövedelempótlékának emeléséről.

Nagyságrendileg 2800 külhoni lelkész jövedelempótléka emelkedik, ugyancsak a duplájára, ebben az évben 60 százalékkal, jövőre újabb 40 százalékkal. Az államtitkár kiemelte: a támogatás az egész Kárpát-medence magyarságát érinti.

Kitért arra: száz évvel ezelőtt, a trianoni békeszerződés aláírásakor senki nem gondolta, hogy a magyar nemzet megmarad egy ilyen csapás után. Az, hogy mégis „talpon maradtunk, sokaknak köszönhető, határon túl és innen”, és „ebből a küzdelemből az egyházak is kivették a részüket” - fogalmazott.

Soltész Miklós szólt arról is: Magyarországon az elmúlt tíz évben több mint 120 templom épült és sok százat újítottak fel. Ez a tendencia éppen ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal, ott templomokat zárnak be és szakrális tereket alakítanak át szórakozóhelyekké.

Kapcsolódó írásaink