Belföld

Bocsánatkérés helyett megint sértegetések

„Amikor Soros és szervezetei a készültséget támadják, azt bizonyítják, nekik nem a védekezés, hanem a kormány megbuktatása a fontos”

A védekezést eddig sem támogató baloldal, a hazai fake news sajtó és a jogi terrorizmust folytató „civilek” most sem hajlandók a valósághoz még csak kicsit is közel álló állítások megfogalmazására – nyilatkozta lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Bocsánatkérés helyett megint sértegetések
Nem ismerik be tévedésüket a baloldali pártok
Fotó: MH/Papajcsik Péter

„Nem, egyáltalán nem tervezzük” – válaszolt a Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Népszava azon kérdésére, hogyelnézést kérnek-e a diktatúrázásért, miután Orbán Viktor visszaadja a rendkívüli jogosítványokat. Sőt, a Soros-féle szervezet a TASZ-szal és az Amnesty International Magyarországgal közösen gyorselemzésben ment neki ismét a kormánynak, mondván, „a felhatalmazási törvény visszavonásának ígérete és a veszélyhelyzet megszüntetése egyszerű szemfényvesztés, ha a törvényjavaslatokat elfogadják, az újabb, határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzást tesz lehetővé”.

A Fidesz erre közölte: komolytalan az elemzés. Hozzátették, amikor Soros és szervezetei a készültséget támadják, azt bizonyítják, hogy nekik nem a védekezés, hanem a kormány megbuktatása a fontos. Elmaradt a bocsánatkérés a spekuláns többi NGO-ja, így a kormányt Brüsszelben ekéző vagy a Nyílt Társadalom Alapítványok részéről is.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója lapunknak elmondta, az egészségügyi és a várható, relatíve jó gazdasági mutatókból látszik, hogy a járvány legdrámaibb periódusának sikeres leküzdéséhez nélkülözhetetlen volt a veszélyhelyzet bevezetése, az élet normális kerékvágásba történő visszaállásával azonban a különleges jogrendre már nincs szükség – ugyanakkor egyféle „járványügyi készültséget” szükséges fenntartani.

Kifejtette, a beterjesztett törvényjavaslatok ezt a célt szolgálják, vagyis megteremtik a jogi értelemben vett veszélyhelyzet kivezetésének alapját, rendelkeznek az átmeneti szabályokról, másrészt törvényi szintre emelnek egyes, a veszélyhelyzeten szükségszerűen túlnyúló intézkedéseket. Ugyanakkor megerősítik a járvány elleni védekezés egészségügyi jogi alapjait.

A védekezést eddig sem támogató baloldal, a hazai fake news sajtó és a jogi terrorizmust folytató „civilek” azonban most sem hajlandóak a valósághoz még csak kicsit is közel álló állítások megfogalmazására – hangsúlyozta, hozzátéve,
a veszélyhelyzet szabályainak hasonló járványok esetére történő egyértelműsítése természetesen csak és kizárólag különleges jogrendben alkalmazható. Ettől teljesen különbözik az egészségügyi válsághelyzet már egyébként is meglévő jogintézmények megerősítése, amelynek értelme éppen az, hogy különleges jogrend bevezetése nélkül is lehetőség legyen a járványügyi készültség fenntartásához nélkülözhetetlen intézkedések meghozatalára – húzta alá Szánthó Miklós.

A valóság által felülírt baloldali vádaskodások

Ismét kivették a részüket hazánk lejáratásából a diktatúrázó baloldali politikusok, akik a határon túli magyarok iránti érzéketlenségről is újfent tanubizonyságot tettek, és a járvány elleni védekezés sikerességét is elvitatták.

Varju László (DK): Mutassák meg, hogy valódi veszélytől is képesek megvédeni az országot, nem csak olyan kitalált veszélyektől, mint például Brüsszel vagy Soros.

Gyurcsány Ferenc (DK): Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg. Közben csak egy görcs rángatta útonálló.

Arató Gergely (DK): Focisták, határon túli magyarok és egyházak támogatására van forrás, a bajba került magyarok támogatására nincs forrás.

Ujhelyi István (MSZP): Valódi kormányzás nem zajlik az országban, és ez nyilvánvaló lesz a magyar társadalom számára, néhány héten belül mindenkinek.

Kunhalmi Ágnes (MSZP): Az ellenzéki oldalon máshogy kívánjuk megoldani a közös nemzeti problémáinkat, és nem egy diktátorral, mint az Orbán.

Jakab Péter (Jobbik): Ha elvonul a vihar, és kitisztul az ég, vagy visszatérünk a Parlamentbe, vagy ha erre nincs mód, akkor a népnek kell véleményt formálnia velünk együtt az utcán. Nem lehetünk dél-amerikai katonai diktatúra.

Jobbik-közlemény: Orbánékról hamar kiderült, hogy tehetetlenek a valódi válság kezelésében.

Párbeszéd-közlemény: Nem a koronavírus-járvány megfékezése és nem a magyar emberek védelme Orbán Viktor elsődleges célja, hanem diktatúrájának teljes, módszeres kiépítése.

Momentum-közlemény: Ne higgyünk a kormánynak, és mindig emlékezzünk, hogy amikor tehettek volna valamit a magyar egészségügyért, semmit nem tettek.

Kapcsolódó írásaink