Belföld
A magyarellenes és a káoszt okozó politikusaival büszkélkedik Fekete-Győr András

Helyreigazítás
A magyarhirlap.hu oldalon 2020. május 27. napján megjelent „A magyarellenes és a káoszt okozó politikusaival büszkélkedik Fekete-Győr András” c. cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Pikó András megemelte saját fizetését.
Egy év telt el az európai parlamenti választások óta, a Momentum elnöke szerint ez alatt az egy év alatt a pártjuk Magyarország három legerősebb politikai formációjának egyikévé nőtte ki magát. Fekete-Győr András Facebook-bejegyzésében sorsszerűnek nevezi, hogy pont az EP-választás hozta meg a sikert a Momentumnak, hiszen a pártot olyan fiatalok alapították, akik külföldről tértek haza.
Ennek fényében talán azon sem kell meglepődni, hogy a párt képviselői előszeretettel állnak be a Magyarországot támadó csapatok közé.
Ott van például Donáth Anna EP-képviselő, aki még tavaly novemberben részt vett a Progresszív Szlovákia (PS) párt parlamenti képviselőjelöltjeinek és programjuknak Révkomáromban megrendezett bemutatóján, ahol úgy fogalmazott:
„a felvidéki magyarok lehetnek úgy magyarok, hogy közben büszke szlovákok”.
Donáth tehát azt üzente a felvidéki magyaroknak, hogy olvadjanak be a szlovák többségbe. Mint köztudott, a PS egyébként nem támogatja a felvidéki magyarok autonómiáját.
De magyarellenességét az is jól bizonyítja, hogy egy televíziós interjú során azon háborgott, hogy az első magyarországi koronavírusos beteg nem magyar, hanem két iráni fiatal volt.
Ott van mellette Cseh Katalin is, aki épp Erdélyben „tett gesztust” honfitársai ellen. De nem határolódott el az USR-PLUS társelnökétől, a Renew Europe EP-frakciójuk vezetőjétől, a magyargyűlölő Dacian Cioloștól sem. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a momentumos politikus a NATO beavatkozását is kérte Magyarországgal szemben.
Fekete-Győr András bejegyzésében azt írja, hogy hatalomhoz jutott politikusaik betekintést nyújtanak abba, hogy milyen lenne hazánk, ha ők kormányoznának. A Momentum elnöke többek között jó példaként említi Soproni Tamás, Pikó András és Déri Tibor polgármestereket, azonban ők inkább romboltak, mint építkeztek.
Józsefváros vezetője, Pikó András például megemelte saját fizetését, felszámoltatta a polgárőrséget, propagandaújsággá züllesztette a kerületi lapot, értékesítené a bérlakásokat és az önkormányzati dolgozók 13. havi fizetését is elvenné.
Újpesten Déri Tibor kirúgott 50 embert az önkormányzatból és a helyi médiacégből is menesztett mindenkit. Ráadásul a koronavírus sújtotta időszakban sem segített az embereken.
Terézváros polgármestere, Soproni Tamás pedig a szomszédos kerület DK-s polgármesterével, Niedermüller Péterrel karöltve igyekszik lebénítani a fővárost.
Az Origo úgy összegez tehát, hogyha Fekete-Győrék kerülnének hatalomra, akkor a nemzeti érdeket megelőzné a külföldi, az önkormányzatoknál pedig nem a szakmai, hanem a politikai beállítottság alapján ítélnék meg a dolgozókat, akik közül bizonyos felsővezetői körök fizetésemelést, a szociális szférában dolgozók megvonást kapnának.