Belföld

Deák Dániel: Az ellenzék folyamatosan akadályozta a kormányt

Az ellenzéki politikusok folyamatosan akadályozták a koronavírus-járvány idején a kormány tevékenységét – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Deák Dániel: Az ellenzék folyamatosan akadályozta a kormányt
Deák Dániel: Az ellenzékiek „mértéktelenül” kritizálták a kormányzati intézkedéseket
Fotó: MH

Az elemző elmondta, az ellenzékiek „mértéktelenül” kritizálták a kormányzati intézkedéseket, ráadásul az ezekbe vetett társadalmi bizalmat is rombolták.

– Kijelenthető, hogy Európában példa nélküli ez az ellenzéki magatartás, s ennek nagyon súlyos következményei lettek, hiszen látjuk, hogy ebben a nemzeti összefogást igénylő időszakban is a politikai viták uralták a politikai párbeszédet – fogalmazott Deák Dániel.  

Hozzátette, álhír volt az az ellenzéki állítás is, hogy a koronavírus-törvény Európában példátlan hatalmat biztosít a kormánynak, hiszen sok európai országban hoztak hasonló intézkedést.

Ráadásul Orbán Viktor miniszterelnök már bejelentette, hogy május végén visszaadják ezt a felhatalmazást. Deák Dániel szerint az ellenzék támogatottsága - emiatt a hozzáállás miatt - jelentősen csökkent.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom