Belföld
Soros elbukott kísérlete

A Nézőpont emlékeztet: a Soros-hálózat központja március végén egy hónapig tartó kampányba kezdett, melynek célja az volt, hogy az Európai Unió határozottan lépjen fel Magyarországgal és vezetőivel szemben, akik „nyilvánvalóan megsértik a nemzetközi jogot és európai állampolgárokat fenyegetnek”.
"Minden követ megmozgattak bel- és külföldön egyaránt, de a zavarkeltésen túl eredményt ezúttal sem tudtak elérni, hiszen Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke hivatalosan is megerősítette, hogy nincs alapja egy Magyarországgal szembeni uniós eljárásnak" - mutat rá az elemzés, amely leszögezi: a kampány egy jól felépített, összehangolt kísérlet volt arra, hogy magukat függetlennek és szakmainak beállító intézmények és természetes személyek politikai döntéshozókat (esetünkben az Európai Unió vezetőit) vegyenek rá az unió egyik szuverén országának szabad választásokon megválasztott kormányának szankcionálására.
A Nézőpont Intézet elemzése ezt a hálózati működést tárja fel a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény kapcsán megszervezett bel- és külföldi kampány dokumentálásán, valamint a (személyi és intézményi) összefüggések bemutatásán keresztül.
"Soros György nem bízta a véletlenre, hiszen még csak nem is a brüsszeli uniós szervezetén, a Open Society European Policy Institute-on keresztül indította meg legutóbbi politikai hadjáratát Magyarország ellen, hanem a hadüzenetet maga a New York-i Open Society Foundations (OSF) adta ki azon a napon, amikor a Magyar Országgyűlés elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. A mindössze hat mondatból álló közlemény szerint az Open Society Foundations elítéli (!) a magyar parlament döntését, autoriter tendenciákkal bíró, leendő diktátornak nevezte a magyar miniszterelnököt és még – többek között – azt a hamis állítást is megfogalmazta, hogy a törvény eltörli a jövőbeli választásokat. Ugyanakkor az Európai Unión túl a »nemzetközi közösséget« is arra sürgette, ítélje el Magyarországot" - mutatnak rá az elemzők.
A Nézőpont az elemzésben sorra veszi, hogyan próbálta a Soros-hálózat a nemzetközi politikai és sajtónyilvánosságban lejáratni Magyarországot, lépésről lépésre. A folyamat tanulságos, hiszen nem először, s alighanem nem is utoljára történt ilyen kampány Orbán Viktor ellen.
Az elemzés teljes egészében itt érhető el.