Belföld

Tiszteletdíjukat adják rászorulóknak a rákospalotai fideszesek

A XV. kerületben senki sincs egyedül. Eddig is sokat segítettünk tettekkel és anyagilag is, a jövőben is számíthatnak ránk – írta Pintér Gábor közösségi oldalán.

Tiszteletdíjukat adják rászorulóknak a rákospalotai fideszesek
Pintér Gábor
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A fővárosi önkormányzati képviselő a rákospalotai Fidesz–KDNP frakció tagjaival az elmúlt hónapokban ötezer háztartást keresett fel annak érdekében, hogy felmérjék, melyek a segítségre szoruló családok, s a helyi képviselőkkel közösen egyhavi képviselői tiszteletdíjukat, azaz kétmillió forintot ajánlottak fel a leginkább rászorulóknak.

Eddig – mondta el lapunknak a képviselő – száz családnak tudtak segítséget nyújtani, részben élelmiszercsomagokkal, részben a gyógyszerek árának kifizetésével.

Ismert, a veszélyhelyzet idején az önkormányzatoknál a képviselő-testületek és a bizottságok nem üléseznek, ugyanakkor keveset hallani arról, hogy a képviselők tiszteletdíjuk felajánlásával segítenének.

Sok helyhatóságnál egy képviselő akár havi háromnapos munkával annyi pénzt kereshet, amennyiről a legtöbb ember csak álmodik, én ezt nem tartom normálisnak – mondta a lapunknak adott interjúban Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke.

Rákospalotán a DK támogatásával polgármesteri poszthoz jutó Németh Angéla egy Facebook-bejegyzésében a háztartásoknak kiosztott két maszkról számolt be, megjegyezve, „ők (a Fidesz–KDNP képviselői) nem kívántak élni a lehetőséggel, saját útjukat járják”. Az ellenzéki polgármester amúgy lényegében felrúgta a megállapodást, hogy a járvány ideje alatt nem folytatnak politikai vitákat.

Kapcsolódó írásaink