Belföld

A matematikával folytatódtak az érettségi vizsgák

A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.

A matematikával folytatódtak az érettségi vizsgák
Diákok érkeznek a matematika érettségire a József Attila Gimnáziumba
Fotó: MH/Papajcsik Péter

 Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.

A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.

A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető. A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces.

Védőmaszkot viselő diák érkezik az érettségi vizsgára
Védőmaszkot viselő diák érkezik az érettségi vizsgára
Fotó: MTI/Balázs Attila

Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz - közép- és emelt szinten is - a függvénytáblázat - egyidejűleg akár többféle is -, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amiről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.

Függvények és mediánszámítás a matematika feladatok között

Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepel az idei matematika érettségi első részében az Eduline oktatási portál információi szerint.  A diákok emellett kaptak feladatot a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is.

Az érettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében valószínűség- és százalékszámítás, egyenletek és függvények is szerepelnek. Az érettségizők - ahogy azt a korábbi években megszokhatták - több szöveges feladatot is kaptak. A több témakört érintő feladatok között van olyan, ami az olimpiai játékokkal foglalkozik, de volt egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos feladat is.
 

Kapcsolódó írásaink