Belföld

Fidesz: A csepeli hajléktalanszálló a Soros-Karácsony-terv része

Németh Szilárd (Fidesz) az Országgyűlésben közölte, Csepelen több ezren tiltakoztak aláírásukkal, hogy a legnagyobb lakótelep közepébe Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanszállót akar nyitni a fővárosi járványügyi védekezés miatt.

Fidesz: A csepeli hajléktalanszálló a Soros-Karácsony-terv része
Karácsony Gergely főpolgármester
Fotó: MH/Purger Tamás

Németh Szilárd szerint „több száz hajléktalant deportálnának” Csepelre a belső kerületekből - tette hozzá, hangsúlyozva: a választáson nem ezt ígérte Karácsony Gergely, hanem élhető és tiszta kerületet.

Kifogásolta, hogy a főpolgármester nem folytatott párbeszédet az érintett fővárosiakkal, még a kerületi polgármestert sem avatta be a döntésbe. Azon véleményének is hangot adott, hogy a hajléktalanszálló ügye minden szálon Soros Györgyhöz kötődik, ugyanis a milliárdos filantróp által pénzelt alapítvány dolgozta ki a terveket és a szálló üzemeltetését is Soros egyik szervezetének játszanák át.

„A csepeli hajléktalanszálló és a sok száz hajléktalan betelepítése a Soros-Karácsony-terv része” - fogalmazott a politikus.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a főpolgármester folytatja a balliberális hagyományokat, abból akar politikai tőkét kovácsolni - akár a Pesti úti idősotthon kapcsán is - , hogy tétlen, gyenge, nem intézkedik, a felelősséget másra hárítja.

Közölte, a főpolgármester a népjóléti bizottság ülésén sem a valóságról beszélt; felelőtlen intézkedései miatt a koronavírusban elhunyt idősotthoni gondozottak 74 százaléka a Pesti úti otthonban halt meg.

Németh Szilárd napirend előtti felszólalása után a Főpolgármesteri Hivatal kiadott egy közleményt, amelyben leírja, a főváros vezetése Csepel helyett a Városháza egyik szárnyába fogadja be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idejére azokat a hajléktalan embereket, akik vállalják a karantént.

A kommüniké szerint az elkövetkezendő napokban elkezdődik a Városháza Gerlóczy utcai szárnyának gyors átalakítása, amely a tervek szerint később a Budapest Galériának ad majd helyet. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom