Belföld
Karácsony botrányos kinevezései
A főpolgármester morálisan leszerepelt emberei: Bánó felügyelőbizottsági tag lesz, Gajda az ügyrendi bizottság elnöke

Az emberek nagy többsége elutasítja a főpolgármester azon javaslatát, amely radikális forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést vezetne be egy év múlva Budapesten – derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásából. Mint ismert, a városvezető az utolsó pillanatban nyújtotta be a Fővárosi Közgyűlés elé azt a tervezetet, amely a főbb utakon 50 kilométer/órában maximalizálná a sebességhatárt, máshol pedig egységesen 30 kilométer/óra legnagyobb sebességet engedélyezne. A szerdán elfogadott dokumentum kapcsán több kérdés is felmerült: szakmai szervezetek erősen kritizálták Karácsony tervezetét, mivel egyáltalán nem történt semmilyen társadalmi egyeztetés a benyújtás előtt. Mások azt rótták fel a főpolgármesternek, hogy a veszélyhelyzet miatt ismét elmaradó közgyűlés helyett saját maga döntött az általa benyújtott javaslatról. Többen pedig felidézték a baloldali politikus tavalyi választási programját, amiben bár volt szó ilyen intézkedésekről, ezeket azonban a főutak kivételével kívánta akkor végrehajtani.
Nem csoda tehát, hogy Karácsony Gergely legújabb terve sokakban ellenérzést váltott ki. A Századvég kutatásából kiderül, az emberek alig több mint negyede (28 százalék) véli úgy, hogy szükség van a korlátozásokra, közel kétharmaduk (65 százalék) szerint pedig a sebességhatárok csökkentése forgalmi dugókat fog okozni, nem mellesleg növeli a légszennyezettséget. A politikai hovatartozás szempontjából ugyan láthatóak eltérések a baloldali
és a jobboldali szavazók körében, de még az ellenzéki szimpatizánsok is elutasítják főpolgármester tervét.
Karácsony láthatóan nem ura a politikai érdekérvényesítési folyamatoknak: szerdán az MSZP javaslatára, a DK-hoz átigazoló Szaniszló Sándor helyére a kispesti korrupciós botrány egyik főszereplőjét, Gajda Pétert nevezte ki az Ügyrendi, Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság elnökének. A köztelevízióból kétszer is súlyos etikai okokból elküldött Bánó András egykori sportriportert, tévést pedig a Budapesti Városüzemeltetési Holding felügyelőbizottsági tagságával bízta meg, így tovább folyik a pozícióosztogatás a balliberális klientúrának.
Gajda kinevezését utólag Karácsony választási szövetségese, a Momentum is ellenzi. A főpolgármesternek címzett levelében elnökségi tagjuk, Buzinkay György azt írta: a XIX. kerületi polgármester kinevezési javaslatával a szocialisták semmibe vették a párt korrupcióellenes munkáját. „Ezért arra kérjük Karácsony Gergelyt, ameddig nem tisztázódik minden tekintetben kielégítően a kispesti önkormányzat körüli korrupciós helyzet, addig vonja vissza Gajda Péter kinevezését a bizottság éléről”.
A kispesti polgármester egyébként közölte: már nem tartja szükségesnek a kerületi, kétes ügyeket vizsgáló bizottság munkáját.