Belföld

Soros-szervezet segédkezik a csepeli hajléktalanszálló kialakításában

Egyeztetés nélküli döntés

A csepeliek megkérdezése nélkül és akaratuk ellenére akar egy korábbi szakiskolából hajléktalanszállót kialakítani a fővárosi önkormányzat.

Soros-szervezet segédkezik a csepeli hajléktalanszálló kialakításában
Németh Szilárd
Fotó: MH

A tervek ellen Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz–KDNP) nyílt levélben tiltakozott, tegnap pedig Németh Szilárd, Csepel fideszes országgyűlési képviselője (képünkön) szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy állítsa le az átalakítás előkészítését, és kezdjen érdemi párbeszédet a XXI. kerület vezetésével, valamint a városrész képviselőivel. Borbély Lénárd nyílt levelére küldött válaszában a fővárosi önkormányzat elismerte, hogy a kerület egyik forgalmas, a belvároshoz tartozó részén az egykori iskolaépületbe valóban hajléktalanszállót terveznek. Németh Szilárd hangsúlyozta, a szállóra a „gazdagabb belvárosi kerületekből több száz hajléktalant szándékoznak kitelepíteni Csepelre”. Felhívta a figyelmet, hogy Soros György embereivel dolgoztatták ki a folyamatot, és az intézmény működését is egy Soros által fenntartott szervezetnek akarják átadni. A főváros megvizsgálja, hogy az épület alkalmas-e a járványügyi válságkezelés céljaira. Erre utalva Németh Szilárd megjegyezte: a Pesti úti idősek otthonában történtek után a főváros ott védekezzen, ahol arra szükség van. Felidézte, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű fiataloknak szakmát adó Mérei Ferenc Szakiskola épületét 2007-ben éppen az akkori, SZDSZ-es vezetésű főváros záratta be. Az ügyben várja a szocia­lista Bangóné Borbély Ildikó véleményét is, aki állítólag szívén viseli a csepeliek sorsát.

Kapcsolódó írásaink

„Csak fegyelmezetten tudunk védekezni”

ĀNémeth Szilárd: Az álhírek, a hazugságok, a tényeket elferdítő nyilatkozatok kezelhetetlen egyéni és csoportos pánikot okozhatnak, az eredményes válságkezelés gátjává válhatnak