Belföld

Még a diákok is támogatják az érettségi forgatókönyvét

A szakértők határozott álláspontja szerint minél előbb meg kell tartani az írásbelit, mert a járvány kontroll alatt van, és az aktív esetszám alacsony szinten stabilizálódott

Több hátránnyal járna az érettségi elhalasztása, mint megtar­tása május 4-én – állapították meg az Országos Diáktanács tagjai.

Még a diákok is támogatják az érettségi forgatókönyvét
Idén nem csak az átjárás lesz tilos
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A kormány múlt szerdai döntése értelmében csak az írásbeli érettségiket tartják meg, május 4. és 21. között. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár pénteken közölte: nem lát indokot, hogy az érettségit elhalasszák, de azt maximális egészségvédelmi intézkedések között fogják lebonyolítani. Elmondta azt is, hogy kikérte a Nemzeti Pedagógus Kar, a Pedagógusok Szakszervezete, az Oktatási Hivatal, a Klebelsberg Központ és az országos tiszti főorvos véleményét, valamint részt vett egy tudományos konferencián, ahol az ország legnevesebb járványügyi szakértői úgy nyilatkoztak, hogy az érettségit meg lehet és minél előbb meg is kell tartani, most, amikor a járvány kontroll alatt van és az aktív esetszám alacsony szinten stabilizálódik. Az államtitkár kitért arra is, hogy az Országos Diáktanáccsal folytatott online egyeztetésen a 19 résztvevőből 17 szavazott a május 4-i kezdésre. A diákok érettségizni akarnak – szögezte le Maruzsa.

A diáktanács tagjai közül többen is nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek. Azt mondták, a vizsgaalkalmak csökkentése sok veszélyforrástól kíméli meg a tanulókat, de szeretnék, ha ősszel mindenki levizsgázhatna, aki most valamilyen okból nem teszi. Bellovicz Martin, 11. évfolyamos győri szakgimnáziumi tanuló szerint az érettségi elhalasztása sokkal több hátránnyal járna, mint az, ha május 4-én megszervezik. A vizsgák megtartását főként az egyetemi felvételi miatt tartja fontosnak, s úgy vélte, az alsóbb évesek előre hozott vizsgáinak törlése nem „eget rengetően nagy probléma”. Szilas Kincső, a Szinyei Merse Pál Gimnázium tizedikes diákja közölte, a diáktanács az Emberi Erőforrások Minisztériumának írt levélben kérte, hogy minél hamarabb, lehetőleg már az őszi érettségi időszakban letehessék – a tavaszi érettségi időszaknak megfelelő feltételekkel – az előre hozott vizsgákat. Koósa Tamás, a pesterzsébeti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium tanulója a továbbtanulás miatt elengedhetetlennek nevezte, hogy a fiatalok időben érettségizhessenek. Mivel az érettségiből adódó pontok jelentik a felvételit, a diák szerint nem lett volna megvalósítható, hogy az érintetteket az év végi jegyek alapján rangsorolják, mert úgy kisebb a „szórás”. Jó megoldásnak tartja, hogy csak az írásbeli érettségiket szervezik meg idén, hiszen az eredmény nagyobb részét
az írásbelik teszik ki.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom