Belföld
Karácsony menekül a felelősség elől
Láng Zsolt: Számtalan esetben már csak az aláírt döntést kapjuk meg, s még formálisan sem tehetünk jobbító szándékú javaslatokat

– Összességében hogyan értékeli a Fővárosi Önkormányzat eddigi teljesítményét a védekezés terén?
– Szerencse, hogy Budapest – sok ultraliberális véleményformáló tévképzete ellenére – nem önálló enklávé, így a védekezést Budapesten is a kormány vezetésével szervezik. A főpolgármester feladata lenne természetesen minden segítséget megadni az itt élőknek a járvány megfékezéséhez, ez azonban nála kimerül a Facebook-bejegyzésekben és az ATV-interjúkban. A BKV-járatritkítás, a fizetős parkolás erőltetése, a Pesti úti idősek otthonában kialakult krízis vagy a fővárosi helyiségbérlők bizonytalan helyzetbe hozása pedig a hozzá nem értés mindennapi bizonyítékai. De szerencsére sok kiváló és önfeláldozó ember dolgozik az egészségügyi ellátásban, szociális ágazatban és a rendfenntartásban, hála és köszönet nekik.
– Karácsony Gergelyék alapvetően az információhiányra hivatkoznak, mondván, sok mindenről csak a sajtóból értesülnek. Jogos a kritikájuk?
– Fordítva ül a lovon: éppen neki kellett volna minden információt jelezni a hatóságoknak az általa fenntartott intézményekről. A tehetetlenség és a hozzá nem értés palástolásának legjobb eszköze: mindenre bűnbakot találni a kormányban. Elképesztő, bár nem meglepő, ahogy Karácsony menekül a felelősség elől, a balliberális média pedig asszisztál mindehhez. Intenzív látványkommunikációt folytat, de a főpolgármesterség ennél sokkal komolyabb feladat, pláne ilyen kritikus időkben. A kormány és a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció is többször egyértelművé tette, hogy a lehető legszorosabb együttműködésre törekszik, folyamatosan jelezzük a javaslatainkat, a főpolgármestert mindig meghívják
a kormányülésre is, ha Budapestet érintő kérdésben kell dönteni. Változatlanul azt tudjuk neki tanácsolni, kezdjen el dolgozni, és ne arról beszéljen, szerinte ki mit nem csinált, hanem arról, hogy ő és nagy létszámú csapata mit tett, tesz.
– Meg lehet-e már állapítani, kié a felelősség a Pesti úti idősotthonban kialakult drámai helyzetért? A miniszterelnök ennek tisztázását későbbre ígérte…
– Egyre több kérdőjel sorakozik a Pesti úti idősek otthona ügyében. Az alapvetés, hogy egy intézményért elsősorban a fenntartója tartozik felelősséggel. Amit szintén biztosan tudhatunk, minden hetedik igazolt fertőzött Magyarországon ebből az intézményből került ki. Ilyen arányú fertőzöttséget egyetlen más intézményből sem jelentettek. Ennek kell, hogy valami oka legyen. Azt is olvashattuk, hogy a Pesti úti idősekhez a fővárosi vezetők közül a lábát sem tette be senki hetekig, az intézményvezető segítséget kérő telefonjait sem vették fel. Karácsony mégis többször elmondta, minden rendben volt az említett idősotthonban. Ez semmi esetre sem vall felelősségteljes és lelkiismeretes hozzáállásra. A vitatott vagy bizonytalan kérdéseket hatósági vizsgálatnak kell tisztáznia. Az esetlegesen elkövetett hibákért és a hiányosságokért pedig a felelősség nem tehető zárójelbe, mégiscsak emberi életekről beszélünk.
– Akárcsak a kormánynak, a főpolgármesternek is rendkívüli jogosítványai vannak most. Megfelelően használja azokat? Egyeztet bizonyos döntések előtt a frakciókkal, ahogy ígérte?
– Veszélyhelyzetben természetes, hogy a választott vezetők és a megfelelő szakemberek többletjogosultságokat kapnak a védekezés érdekében. A főpolgármester a jogszabályokat alkalmazva veszi át a hatásköröket a bizottságoktól és a közgyűléstől. A járvány elején feltételeztük és reméltük, hogy ezeket a többletjogosultságokat nem hatalmi törekvései és PR-tevékenysége érdekében fogja használni. Amiben kéri, egyeztetünk vele, nyomon követjük minden intézkedését. Ezt a hozzáállást várnánk egyébként az Országgyűlés ellenzéki politikusaitól is, de láthatóan nekik ebben a helyzetben is csak az önös politikai érdekük és nem az emberek élete és megélhetése számít. Karácsony Gergely pedig ugyanolyan követhetetlenül alkalmazza a rendeleti jogalkotást, mint ahogyan október óta vezeti a fővárost.
– Konkrétan?
– Van döntési javaslat, amit véleményezhetünk, igaz, eddig csak egyetlenegy véleményünket fontolta meg, és végül azt sem akceptálta. Számtalan esetben már csak az aláírt döntést kapjuk meg, s még formálisan sem tehetünk jobbító szándékú javaslatokat. Az abszurd kategória pedig az, amikor a vírus elleni védekezés időszakában, a gazdasági válságra való felkészülés közben a fővárosi cégvezetők fizetésemelésének keretszabályait megteremtő rendeletmódosítást fogad el. Amikor pedig adatkéréssel fordultam a főpolgármester felé, hogy pontosítson, és tisztázza az említett döntésének nyitott kérdéseit, konkrétumok helyett egy semmitmondó levelet küldött. Ilyen a demokratikus, transzparens városvezetés Karácsony-módra.
– Ugyancsak vád az ellenzék részéről, hogy a kormány elvonja az önkormányzatok pénzét, ezzel életeket veszélyeztet.
Mindehhez mit szól?
– A járvány és annak gazdasági hatásai enyhítésében a kormány jó példával jár elöl, hiszen a védelmi kiadások legnagyobb részét saját költségvetéséből teremtette elő, a takarékoskodást saját magán kezdte. Jelenleg ötszázmilliárd forintnál tart a védekezés költsége, és ehhez jön a gazdasági mentőcsomag ezerháromszázmilliárdos nagyságrenddel. A multinacionális cégek, a pénzügyi szektor hozzájárulása mellett a kormány annyit kért, hogy az önkormányzatok a költségvetésük átlagosan egy-két százalékával járuljanak hozzá a kiadásokhoz. Összességében harmincnégymilliárd forinttal. Itt talán felidézhetjük, hogy számtalan tavaly ellenzéki vezetésűvé vált önkormányzat a kormánypárti elődök felelős gazdálkodása okán milliárdos tartalékokkal indulhatott neki a 2020-as évnek.
– Nem úgy, mint a 2008-as válság idején.
– Valóban, 2009-ben, a Bajnai-csomag elfogadásakor a szocialista és liberális képviselők – például Botka László, Horváth Csaba, Tóth József, Gy. Németh Erzsébet – lelkesen megszavazták a 197 milliárd forintos forráselvonást a helyhatóságoktól. Ennek is volt a következménye, hogy a második Orbán kormánynak mintegy ezernégyszázmilliárd forintnyi adósságtól kellett megszabadítania az önkormányzati rendszert. Tehát amikor az ellenzéki polgármesterek mindenféle túlzó, néha egyenesen a jó ízlést sértő kijelentéseket tesznek, petíciókat írogatnak alá, a saját megbízatásukra való alkalmatlanságukat és méltatlanságukat deklarálják. Már csak azért is, mert a rendelkezés a kormánypárti polgármestereket és az általuk vezetett településeket is érinti, őket ellenben nem panaszkodni, hanem dolgozni látjuk.
– Tényleg problémát okoz Budapesten az ingyenes parkolás központi bevezetése, ahogy azt legutóbb a DK-s Szabó Zoltán szóvá tette, a maga egyedi stílusában?
– A járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Ez a tömegközlekedési eszközökön nem vagy csak korlátozottan lehetséges, főleg ha nem megfelelő sűrűséggel közlekednek. Kijárási korlátozás idején az ingyenes parkolás legfőbb célja az, hogy aki teheti, és akinek muszáj közlekednie, az a kerékpár mellett inkább az autóját használja, mintsem a tömegközlekedési eszközöket. Hiába kértük többször nyomatékosan a főpolgármestert, ne késlekedjen, több magyarországi városunkhoz és Bécshez hasonlóan függessze fel Budapesten is a fizetős parkolást, hajthatatlanul ragaszkodott hozzá. Végül a miniszterelnök bejelentette a kormány döntését, így ingyenes lett a parkolás az ország egész területén. Az első hét tapasztalatai a Budapest Közút adatai szerint azt mutatták, hogy alig észrevehetően nőtt csak az utakon lévő autók száma, és ez az eltérés sem biztosan csak ennek az intézkedésnek volt köszönhető. Természetesen a város egyes részein, bizonyos napszakokban az ember kevésnek érezheti a rendelkezésre álló parkolóhelyeket, így járhatott Szabó Zoltán is a minap. Engedje meg, hogy a stílusát ne kommentáljam, sajnos az magáért beszél. Egy volt művelődési és közoktatási államtitkártól különösen szégyenletes egy ilyen poszt, mindent elmond a róla és a DK-ról. Nesze neked Európa!
– Nagy vihart kavart Czeglédy Csaba újabb VII. kerületi megbízása, vizsgálat is indult. Mi a véleménye az ügyről?
– Niedermüller polgármester ezt a lépést biztos megbeszélte Szabó Zoltán barátjával két parkolás között. Komolyra fordítva: egészséges elmével és érzelemvilággal nehéz a DK politikusainak tetteit megérteni. Olyat még a mai, a valóságtól időnként teljesen elrugaszkodott közéletben sem lehet tenni, hogy miközben párttársai őrjöngenek a parlamentben és a propagandasajtójukban a vészhelyzeti rendeleti jogalkotás antidemokratikus iszonyáról és az önkormányzatok kivéreztetéséről, aközben a helyi szinten bizalmat kapott politikus a köz javából súlyos tízmilliókat ad oda egyszemélyi döntéssel a börtönviselt ügyvédhavernak. Persze tudom, ez számukra csak egy „rettenetes képződmény” véleménye.