Belföld

Már kétszázmillió forintnál is több adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára

Már több mint kétszázmillió forint adomány érkezett a veszélyhelyzet elrendelése óta a nemzeti összefogás vonalán, illetve számlaszámán keresztül - jelentette be Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke csütörtökön Csömörön.

Már kétszázmillió forintnál is több adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára
Vítamincsomagokat rakodnak Csömörön, a CaliVita International magyarországi képviseletének központi raktáránál
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az adományokat karitatív szervezeteken keresztül fogják eljuttatni a rászorulóknak - tette hozzá. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a CaliVita International magyarországi képviseletének 61 millió forint értékű, az NHKT-nak és segélyszervezeteknek szánt vitaminfelajánlása átadásán vett részt Csömörön.

Soltész Miklós az eseményen felidézte: hét éve, a dunai árvíz idején hozta létre a kormány a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy összekösse a karitatív szervezeteket, a Belügyminisztériumot és a szociális terület képviselőit. Így juttatják el az adományokat a szociális intézményekbe, idősotthonokba és a fogyatékossággal élők intézményeibe.     

Soltész Miklós, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár (b) és Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke üdvözlik egymást könyökük összeérintésével
Soltész Miklós, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár (b) és Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke üdvözlik egymást könyökük összeérintésével
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tátrainé Szilágyi Ágnes, a CaliVita Magyarország képviselője elmondta, hogy az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport felhívására ajánlott fel cégük 61 millió forint értékű vitamint az NHKT-nak és segélyszervezeteknek.

Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője arról beszélt: a magánszemélyek, vállalatok adományozásaiból is látszik, milyen széles körű a járvány megfékezéséért létrejött összefogás.

Hozzátette: azért is örül a CaliVita adományának, mert a koronavírus-járvány idején különösen fontos az erős immunrendszer. A karitatív szervezetek juttatják el a vitaminokat a legrászorultabb családoknak, sokszor a saját egészségüket is kockáztatva - mondta az akciócsoport vezetője.
 

Kapcsolódó írásaink

Jótékonysági összefogás

ĀA visszaélések visszaszorítása érdekében közös igazolványt állít ki hazánk hat legnagyobb karitatív szervezete, az önkéntesek ezzel keresik fel a segítséget kérőket

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom