Belföld

Már közel kétszáz az igazolt fertőzött a Karácsony által elhanyagolt idősotthonban

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést - írta szombat reggel a koronavirus.gov.hu tájékoztató portál. A szöveg kiemelte: a Pesti úti idősotthonban eddig 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak.

Már közel kétszáz az igazolt fertőzött a Karácsony által elhanyagolt idősotthonban
Koronavírus miatt evakuálták a Pesti úti idősotthont
Fotó: Fotó: MH/Purger Tamás

A TISZTIFŐORVOS KIVIZSGÁLTATJA, HOGY MEGFELELŐ ORVOSI ELLÁTÁST KAPTAK-E A FŐVÁROSI IDŐSOTTHON LAKÓI

Az országos tisztifőorvos kivizsgáltatja, hogy megfelelő orvosi ellátást kaptak-e a fővárosi Pesti úti idősotthon lakói - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília ismertette: jogszabály szerint a kétszáznál több embert gondozó intézményekben teljes, nyolcórás főmunkaidőben dolgozó orvost kell biztosítani. A 100-200 embert gondozó otthonokban heti hat órában, az ennél kevesebb gondozottat ellátó intézményekben pedig négy órában kell orvosi ellátást nyújtani. Ez a minimum - közölte, megjegyezve, hogy a járvány ideje alatt fokozott ellátásra, odafigyelésre van szükség.

Az elmúlt napon további 56 gondozottnál állapították meg a betegséget, őket a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László kórház), a Korányi intézetbe és a Bajcsy-Zsilinszky kórházba vitték. Az idősek jó általános állapotban vannak, sokan "tünetszegények" vagy tünetmentesek, és senki nem szorul intenzív ellátásra vagy lélegeztetésre. Az otthonban maradottakat az intézményen belül elkülönítik - tájékoztatott.

Müller Cecília közölte azt is, hogy a honvédség bevonásával teljes fertőtlenítést rendelt el a Pesti úti idősotthonban. Elmondta, hogy az otthonban az első igazolt eset egy dolgozó volt, de nem kizárt, hogy máshogy, másvalaki által jutott a vírus az intézmény falain belülre, akár már a zárlatot megelőző időszakban. 

Emlékeztetett, hogy problémák voltak az orvosi ellátással, ez is hozzájárulhatott a tömeges megbetegedéshez. Hozzátette, ellenőrizni fogják, hogy a fenntartó fővárosi önkormányzat végrehajtja-e az azonnali rendelkezéseket. Jelezte azt is, hogy az ellátó intézményekben, így a Pesti úti otthonban is meg kell újítani a különböző munkakörökhöz kapcsolódó tudást, ismeretet.

A megbetegedések száma közel ötvennel több, mint a péntek reggel ismert adat az öregotthon tekintetében, a tömeges megbetegedésről jött hír pedig nem csoda:

A Fővárosi Önkormányzat vezetői, Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes az Origo információi szerint március óta be sem tette a lábát a Pesti úti otthonba. A lap úgy tudja, Gy. Németh Erzsébet csütörtökön is csak azért ment oda, mert Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen kiment a helyszínre,és a padlástól a pincéi mindent átnézett, mindenen végigment.

A tisztifőorvosi szemlét Gy. Németh nem is követte nyomon, nem ment végig Müller Cecíliával, hogy ő maga is meggyőződhessen, hogy milyen a helyzet az otthonban. 

A fővárosi önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonból a múlt héten érkezett jelzés a kormányhivatalhoz a megbetegedésekről és arról, hogy nincs megfelelő felszerelés, védőeszköz, a szerződött háziorvosok pedig nem látják el az intézményt. A fővárosi kormányhivatal népegészségügyi osztálya április 2-ától karantént rendelt el az egész intézményre, határozatban kötelezte az orvosát feladatainak ellátására, és a mentőszolgálaton keresztül megkezdte a mintavételeket a bentlakó idősektől és gondozóiktól.

Evakuálják a Pesti úti idősotthont
Evakuálják a Pesti úti idősotthont
Fotó: MH/Purger Tamás

A Fővárosi Védelmi Bizottság a fenntartó mulasztása miatti hiányosságok orvoslására azonnal 200 FFP2-es maszkot, 25-25 liter kéz-, és felületfertőtlenítőt juttatott el az intézménynek. Az operatív törzs pedig ezen a héten jelentette be, hogy további védőeszközöket nyújt segítségképpen az idősotthonoknak.

Kiemelték: Müller Cecília az elmúlt hetekben többször is felhívta az idősotthonok fenntartóinak figyelmét a felelősségükre. A bentlakásos szociális intézményekben március eleje óta látogatási tilalom van, majd kijárási és felvételi zárlatot is elrendelt az országos tisztifőorvos.

Emellett több szakmai protokoll-előírás is segíti a szociális alapellátásban tevékenykedők munkáját (http://szocialisportal.hu/). Április elején újabb intézkedések végrehajtását rendelte el a tisztifőorvos, április 8-án pedig bejelentette, hogy kötelező ellenőrzést rendel el az idősotthonokban - sorolták.

Pénteken a Pesti úti idősek otthonából az Országos Mentőszolgálat mentőautóival és egy darab BKV busz igénybevételével 56 koronívrus-gyanús beteg elszállítását kezdték meg a Szent János Kórházba a délután folyamán. Előző nap, csütörtökön 126 gondozottat kellett kórházba vinni.

 A járványügyi hatóság megkezdte az elrendelt intézkedések végrehajtásának ellenőrzését a Pesti úti idősotthonban

A járványügyi hatóság megkezdte a Pesti úti idősotthonban előírt intézkedések végrehajtásának ellenőrzését - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.

Azt írták: az országos tisztifőorvos utasítására ellenőrzést tartott a Budapesti Kormányhivatal járványügyi hatósága a Pesti úti idősotthonban. A járványügyi szakemberek már az elmúlt napokban is segítették az idősotthon munkáját, de szombaton azzal a céllal érkeztek az intézménybe, hogy ellenőrizzék: a fenntartó fővárosi önkormányzat elkezdte-e végrehajtani azokat az intézkedéseket, amelyekre az országos tisztifőorvos kötelezte az önkormányzatot azután, hogy csütörtökön személyesen is bejárta az intézményt.

A tájékoztatás szerint a járványügyi hatóság emberei a korábban előírt járványügyi utasítások és a fenntartó számára előírt intézkedések végrehajtásának ellenőrzését kezdték meg szombaton helyszíni ellenőrzéssel és a dokumentációk begyűjtésével. Mint írták, az ellenőrzés célja a gondozott idős emberek védelme, a további fertőzések megfékezése, az intézmény munkájának segítése. Az ellenőrzés tapasztalatairól a szakemberek az országos tiszti főorvosnak adnak jelentést.

A RÓZSA UTCAI IDŐSOTTHON 94 LAKÓJÁBÓL 60-NAK LETT POZITÍV A TESZTEREDMÉNYE

A budapesti Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje a főváros saját forrásból végzett szűrésén - közölte szombaton a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

Azt írták: négy embernek vannak tünetei, őket kórházba szállították, a többiek jól vannak. Az intézmény - a tiszti főorvossal egyeztetve - szigorú karanténszabályokat vezetett be. Hangsúlyozták: az intézményben is megtesznek mindent az előírásoknak megfelelően az idős emberekért és a járvány terjedésének megakadályozásáért.

A közlemény szerint Karácsony Gergely főpolgármester azt a tájékoztatást kapta, hogy a Rózsa utcába - miként a Pesti úti idősotthonba is - küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet. 

A budapesti városvezetés szerint nincs már idő a késlekedésre, a kormánynak azonnal meg kell változtatnia a szűrést tiltó, azt "felesleges költségnek" minősítő álláspontot és el kell rendelnie az ország összes idősotthonának szűrését - írták. Közölték: a főváros folytatja az idősotthonban élők szűrését saját forrásból. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom