Belföld

Bezártság a tónál

A karantén a Balatonnál is karantén

– Balatonfüred nem a legjobb példa, lévén ha sok, a járvány okán ideiglenesen kitelepült „fő- és városi” embert keres, akkor inkább Pécsely, Vászoly, Nagyvázsony vagy Dörgicse irányába kellene keresgélni – igazít ki a Ta­gore sétányon megszólított Elekes István.

Bezártság a tónál
A karantén a Balatonnál is karantén
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Mint fogalmaz, ő maga ugyan eredendően budai polgár volt, de pár esztendeje elkezdtek először két-, majd egy éve háromlaki életet élni. Magyarázatként kifejti, a II. kerületi társasházi otthon mellett a feleség szüleinek halála után örököltek egy veszprémi panelben lévő ingatlant, amihez a tavalyi év elején alkalmi áron beszereztek egy „első látásra szerelem-telket” egy takaros kis présházzal a Balaton-felvidéken. A járvány nyomán elrendelt korlátozó intézkedések hatására először arra gondoltak, bezárkóznak a budai lakásba, majd ezt Veszprémre, utóbb pedig a Dörgicse határában lévő présházra módosították.

– Ami étel-ital volt a két városi kamrában, azt betettük a kocsiba, vettünk hozzá még pár apróságot az egyik útba eső boltban, és kész – mondja a férfi. – Két gyerekünk önálló életet él, van három unokánk, ez épp elég gond ahhoz, hogy jelen helyzetben ne akarjuk egymást látni egy pár hétig – toldja hozzá a felesége kényszeredett mosollyal.

Irodai munkájukat távolról is tudják végezni, ehhez minden szükséges kellékkel rendelkeznek. Esténként romantikáznak, beszélgetnek a múltról, és a jövőt latolgatják, Füredre pedig csak óvatosan, maszkban járnak sétálni. Tartjuk a szabályokat, nem mennek közel a másikhoz, de ennyi közösségi élmény azért kell az embernek ahhoz, hogy „ne csavarodjon be egy présház félmélyén”.

*

Azt, hogy pontosan mennyi „fő- és városi” ember húzódhatott meg a Balaton-felvidék kisebb-nagyobb helységeiben, eléggé nehéz megbecsülni. Némi fogódzót adhatnak e tekintetben a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi népszámlálási és egyéb felmérésekből keletkezett adatai. Ezek szerint a tó úgynevezett üdülőkörzetében tíz járás fekszik. Ebből a balatonfüredihez huszonkét község tartozik, míg mondjuk a siófokihoz huszonnégy, a balatonalmádihoz tíz, a keszthelyihez pedig kereken harminc.

Ha mindent egybevetünk, százhetvenkilenc település van e tíz járásban, melynek lakossága valamivel kétszázhatvankétezer fölötti, és e népesség ötvenhét százaléka él a vízpart közelében. Az üdülőkörzet legsűrűbben lakott részei Keszthely és Hévíz vidéke, továbbá Tapolca, Siófok, Balatonfüred és Balatonfűzfő. Az adatok szerint az emberek 2003 óta folyamatosan a víz felé vándorolnak, s a távolabb eső falvak fokozatosan kiürülnek és elöregednek, s ez esetben teljesen mindegy, hogy a tó melyik oldaláról van szó.

Ha tovább vizsgáljuk az adatokat azt látjuk, a közvetlen Balaton-parti- és a gyógyvizű fürdőkkel rendelkező településeknek egy-egy átlagos júliusi napon jelentősen megnő a népességük. Öt helység (Alsóörs, Balatonszemes, Balatonakali, Révfülöp és Zalakaros) januárhoz képest a duplájára, Zánkáé 2,8-szeresére, Zamárdié pedig 3,5-szeresére hízik. Igaz, ezek jelentősebb része turista, de bő az a réteg is, amelynek itt áll a telke.

A part felé tartó és/vagy kihaló lakosság helyére rengeteg „bevándorló” érkezik. Nem csak magyarok, hollandok, belgák, németek, akiknek a kilencvenöt százaléka idős és nyugdíjas. Ám jöjjenek is bárhonnan, egy-két közös vonásuk mindenképpen akad. Jelesül ők nem csak azért választják az eldugott falvakat, mert ott úgymond szebb a táj, tisztább a levegő, továbbá csekélyebb a mozgás, hanem azért is, mert a vízparti vagy ahhoz közel eső települések ingatlanjai drágábbak.

*

– Egy jelen helyzetben menedéknek is beillő régi parasztpincét a hozzá tartozó földbirtokkal és présházzal a balatonfüredi Tamás-hegy túlsó, azaz nem közvetlenül a Balaton felé tekintő oldalában kis szerencsével már tizenkét-tizenhárom millió forintért ki lehet fogni – világosít fel egy helyi, nevét nem vállaló ingatlanos. Mint hozzáteszi, ahhoz, hogy egy ilyen értékű komplexum lakható legyen, legalább nyolc-tíz milliót rá kell költeni, de még így is lényegesen beljebb leszünk, mint ha Füreden óhajtanánk egy házat venni. Ott ugyanis harminckét-harmincnégy-harminchat milliónál nem kevesebb egy közepes méretű, szebb garzon, a kertes ingatlanok pedig meg ennél is drágábbak.

Az ingatlanos beszél arról is, a piac most szinte totálisan befagyott, viszont ha kimegyünk a terepre, azt látjuk, hogy a kémények döntő részt pipálnak, a kertekben emberek tesznek-vesznek, gyerekek szaladgálnak, zúgnak a fűkaszák és a fűrészek – ugyanakkor a szokott, „kényelmesen a kerítésnek támaszkodó-szomszédoló átbeszélgetések” szemmel láthatóan elapadtak. – Ja, és persze nem csak a táj, de a maszkok is zöldellnek mindenütt – teszi hozzá lemondóan.

*

– Nem merném kijelenteni, hogy Nagyvázsonyt, Kapolcsot, Dörgicsét vagy a Balaton-felvidék többi apró falvait kizárólag a fővárosiak szállták volna meg mostanság – válaszolja kérdésünkre Nagy Sándor. Az egyik fővárosi egyetem külsős oktatójaként dolgozó férfi családjával húzódott a Kinizsi-várról híres helység közelébe. A háromtagú família a Tagore sétányra szintén azért jött le, mert unták „otthon” magukat, látni akarták a vizet.

Mesélik, félig földes utcájukban a legtöbben veszprémiek, pápaiak, de nyolc-tizenkét portával arrább akad olyan, aki Mórról vagy a nem éppen közeli Tatabányáról érkezett. Az árakról nem nyilatkoznak, de azt elmondják, jellemzően mérnökök, tanárok és néhány korosabb, hatvan feletti orvos költözött ki hozzájuk hasonlóan a telekre.

– Milyen az élet? Csöndes és lassú mederben folydogál, de legalább most mindent át tudunk rágni a feleségemmel – mondja az egyetemi oktató. – Valahogy kölcsönösen barátságosabbak meg segítőkészebbek lettünk egymással és a szomszédokkal is. Mobilhálózattal és mikrón átlőtt nettel egyaránt rendelkezünk, így nem okoz gondot a diákokkal való kapcsolattartás és a távmunka. Mondjuk, ha öt-hét évvel ezelőtt üt be ez a vírus, akkor nem tudom, mi történik, mert értékelhető térerőt csak a dombtetőn tudtunk elcsípni.

A bevásárlást a felnőttek intézik, de szigorúan magukban, s főleg nem Füreden, mert ott még az alma is másfélszeresébe kerül, mint mondjuk Veszprémben, húzzák alá. Elköszönés után mintegy magának Nagy Sándor még hozzáfűzi, hogy az összezártság határozottan idegőrlő, de igyekeznek szeretettel és alázattal viselni a terheket, azaz leginkább a másikat, s ha tehetik, külön-külön is sokat lófrálnak a vidék erdeiben.

*

– Mi, a haverokkal igen korán, március tizedike tájékán eljöttünk otthonról – újságolja Erdei Ferenc. A Kapolcsot átszelő patak közelében ingatlannal rendelkező fiatal, sütőiparban utazó vállalkozó elárulja, múlt vasárnapig esténkén rendre összejártak szalonnázni, iszogatni, de aztán az egyik „kedves szomszéd” bejelentette a zajos csoportosulást a rendőrségen.

– Kijöttek a zsaruk és udvariasan, de határozottan elküldtek mindenkit haza – számol be a történet végéről a vállalkozó. – Bár csak néhány nap telt el, de már benéztek ellenőrizni az utcánkba.

– Finom kenyérre meg zsömlére mindig szükség lesz, nem aggódom, hogy elapad a bevételem, a titkárunk meg úgyis mindent elintéz – summázza a lényeget.

A férfi szülei egyébként el tudják magukat látni, határozottan arra kérték Ferencet, hogy a közelükbe se menjen, „míg ez a cirkusz tart”.

*

– Legyünk önkritikusak, szép a Balaton-felvidék és bizonnyal jobb az egészségügyi biztonság itt, mint bármelyik tetszőlegesen kiválasztott zsúfolt nagy- vagy kisvárosban, ám ha az emberi- és családi kapcsolataink odahaza is csapnivalóak voltak, akkor attól önmagában nem fog megjavulni semmi, hogy reggelente a víztükör vagy a flótázó rigó néz vissza ránk az ablak túlfeléről – világít meg egy valós szempontot Szabó Zsófia. A húszas évei végén járó lány saját bevallása szerint már évekkel ezelőtt feladta a fővárosi létet s mindent pénzzé téve formatervező foglalkozású párjával leköltözött a füredi határ Balatonra néző oldalába. Most nehezebb, mert sem neki, sem a barátjának nincs munkája, de bizakodva néznek a jövőbe.

– Nem tarthat ez örökké – folytatja. – A bezártság a kertben is bezártság, s nem a telek nagysága vagy az ingatlan szépsége-drágasága a lényeg, hanem szerintem sokkal inkább az, hogy ki mennyire képes vagy akar türelmes lenni azokkal, akikkel a sors most így összezárta.

Megosztják velünk, hogy nekik az Istenhit és az egymás felé áradó szeretet segít a mindennapok nyűgein-bajain átlendülni, s ugyanez ad erőt a csapások elviselésére.

– Igyekszünk példát mutatni, de hogy ebből most mennyit vesznek észre az emberek, arra eléggé nehéz lenne felelni. w

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom