Belföld

„Megdöbbentő az ellenzék viselkedése a járvány alatt”

Megdöbbentő az ellenzék viselkedése a járvány alatt – írja a Fidesz közleményében, amelyben az ellenzék közös sajtótájékoztatójára reagáltak.

„Megdöbbentő az ellenzék viselkedése a járvány alatt”
Fidesz: az ellenzéki polgármesterek és az ellenzéki pártok azzal vannak elfoglalva, hogyan húzhatnák ki magukat a kölcsönös teherviselésből
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Egészen megdöbbentő az ellenzék viselkedése, amit a koronavírus-járvány alatt tanúsít. Miközben Európában tízezrek halnak meg, és Magyarországon is bármikor beléphetünk a tömeges megbetegedések szakaszába, ők mégis ugyanazokat a politikai játszmákat játsszák, mint mindig – áll a közleményben.

Kiemelik: a járvány miatt veszélyben van a magyar emberek élete, veszélyben van több százezer magyar ember munkája. Az egészségügyi védekezés és a munkahelyek védelme sok százmilliárdos ráfordítást igényel, és még előttünk a neheze. Elképesztő, hogy ezt az ellenzéki pártokon kívül mindenki látja és megérti. Ők mégis csak azzal vannak elfoglalva, hogy az ellenzéki polgármesterek és az ellenzéki pártok hogyan húzhatnák ki magukat a kölcsönös teherviselésből, a közös feladatokból. A járvány közepette is a politikai támadásokkal vannak elfoglalva, meg azzal, hogy nehezítsék a védekezést. Szégyen.

Kevesli a gazdaságvédelmi intézkedéseket az ellenzék

Hétfőn közösen tartottak sajtótájékoztatót az ellenzéki pártok, amelyen egységesen bírálták a kormány eddigi, a koronavírus-járvány elleni fellépést szolgáló gazdaságvédelmi intézkedéseit. 

Lukács László György, a Jobbik képviselője azt mondta, hogy a parlament egy olyan salátatörvényt fog tárgyalni, aminek számos eleme nem kapcsolódik a koronavírus-járványhoz.

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője leszámolásról, haszonszerzésről és ködösítésről beszélt.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt követelte, hogy Magyarország fogadja el az EU által nyújtott pénzügyi segítséget, az így érkező forrásokat pedig fordítsa védekezésre és a nehéz helyzetben lévők megsegítésére.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom