Belföld
Mától díjmentes a parkolás
A zsúfolt tömegközlekedési járatokra is hivatkozott Orbán Viktor az egész országra érvényes döntés meghozatalánál

Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon – közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. „A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját” - fogalmazott a kormányfő. Emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése. Az erről szóló rendelet tegnap megjelent a Magyar Közlönyben.
A budapestiekhez hasonlóan egyébként zsúfolt buszokon és villamosokon kellett utaznia napokig a miskolciaknak is a járatritkítások miatt. Alakszai Zoltán, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője csütörtök óta rendszeresen posztolt fotókat, amelyeken jól látható, hogyan kényszerülnek egymás közvetlen közelébe a munkába indulók a hajnali-reggeli órákban. A nyilvánvaló veszélyre tekintettel a frakció kérte Veres Pált, a baloldali összefogás polgármesterét, hogy „tegyen rendet a közlekedési vállalatnál”, továbbá tegye ingyenessé a parkolást Miskolcon.
A polgármester viszont csupán a megállók fertőtlenítéséről intézkedett, a szivárványkoalíciót képviselő Velünk a Város Egyesület pedig közleményében azt panaszolta: a helyi költségvetés „borotvaélen táncol a járvány miatti bevételkiesések és a fideszes városvezetés kilenc évi felelőtlen gazdálkodása miatt”, most pedig 450 millió forintot von el a kormány a védekezésre. Továbbra is a csődközeli helyzettel magyarázkodnak tehát, miközben Miskolcot a 2002 és 2010 közötti baloldali városvezetés adósította el, s a felhalmozott adósságot a Fidesz–KDNP-s időszakban sikerült harmadára csökkenteni. A Miskolc Holding Zrt. 2018. évi adózott eredménye 637 millió forint volt, és a fizetésképtelenségéről szóló állítást cáfolja az is, hogy az év végi jutalmakat is kifizették, noha ez csődközelben lévő vállalatnál tiltott.
Ami a budapesti közlekedést illeti, a BKK a hétvégén közölte, a legtöbb fővárosi vonalon újra a biztonságos távolságot tartva lehetett igénybe venni a közösségi közlekedést. Ismeretes, előzőleg Karácsony Gergely kénytelen volt magyarázkodni, illetve elismerni, hiba volt a szombati menetrend múlt heti bevezetése, mert a járvány elleni védekezést akadályozó zsúfoltságot okozott egyes járatokon. A Fidesz–KDNP erre közölte, a főpolgármester emberéletekkel játszik.