Belföld

Az ellenzék javaslatai hiteltelenek

A nagyobbik kormánypárt az ellenzéki pártok nyilatkozataira reagált.

Az ellenzék javaslatai hiteltelenek
Ők 2008-ban már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot
Fotó: MH/Purger Tamás

Ők 2008-ban már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot: megszorításokkal, adóemelésekkel, bércsökkentéssel és IMF-hitellel -írta a lapunkhoz eljuttatott közleményben a Fidesz.

A Fidesz továbbra is támogatja a kormány járvánnyal és annak következményeivel kapcsolatos intézkedéseit, melynek középpontjában az emberi élet védelme valamint a munkahelyek megvédése áll.
Kiállunk a Járványügyi Alap létrehozása mellett és egyetértünk azzal, hogy a pártok is fizessenek be ebbe -emelik ki.

A kormány által bejelenteni tervezett mentőcsomagnál kétszer nagyobb segítségre van szükség a koronavírus-járvány miatt - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom