Belföld

Szigorú óvintézkedések az idősotthonokban

A lakók a saját szobájukban étkeznek, a programkínálatot leszűkítették, és külsős előadók nem léphetnek az intézményekbe, az istentiszteletet hangszórókon keresztül sugározzák

Nagy feladat hárul ezekben a hetekben az idősotthonok fenntartóira. Nehéz betartani az előírt távolságot az ellátottak között, nem szervezhetnek közös hitéleti programokat, akadozik a védőfelszerelés- és gyógyszerellátás, miközben dolgozóik egészségének védelmére is oda kell figyelniük.

Szigorú óvintézkedések az idősotthonokban
Háttérbe szorulnak a személyesen ápolt kapcsolatok (képünk illusztráció)
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az elmúlt napokban több megbetegedés is történt idősotthonokban: előbb Nagymágocson lett pozitív több lakó tesztje, majd Érden kellett elrendelni, hogy az ott élők nem hagyhatják el a szobájukat, mert az egyik lakónál kimutatták a koronavírust. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott utasításokat, protokollokat folyamatosan követjük, azok betartásával tudjuk valamelyest megvédeni magunkat és az ellátottjainkat is attól, hogy a vírust valaki elkapja – mondta el lapunknak Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája vezetője. Hozzátette: az eljárásrend szabályozza a munkatársak mindennapjait, attól kezdve, hogy megérkeznek az intézménybe: kezet mosnak, fertőtlenítik a különböző felületeket, majd védőeszközöket viselnek a gondozás közben. A fővárosi intézményeiknél arra is megkérik a dolgozókat, hogy már a tömegközlekedési eszközökön viseljenek gumikesztyűt, szájmaszkot. Ők az intézménybe lépés előtt ezeket kidobják egy erre a célra kihelyezett szemeteskosárba.

A legnehezebben az oldható meg, hogy a lakók között a kellő távolságot megtartsák a többágyas szobákban. Ha egy alkalmon többen lennének együtt, azokat átszervezik, ilyen például az étkezés is. A közös, egy térben történő fogyasztást megszüntették, lakóik a saját szobájukban étkeznek. Ahol lehetséges, az istentiszteletet is központi, belső hangszórókon keresztül sugározzák, máshol megszüntették a csoportos áhítatokat, és a lelkész a szobákban látogatja meg az ott lakókat.

A programkínálatot is le kellett szűkíteniük: külsős előadók nem mehetnek be az intézményekbe. Így nagyobb hangsúlyt kapnak azok a programelemek, amelyeket egyébként alapvetően nem preferálnak, a zenehallgatás és a tévénézés. Emiatt sajnos a személyesen is ápolt társas kapcsolatok háttérbe szorulnak, de az egész világ most erről szól – jegyezte meg az irodavezető.

Természetesen a Diakóniai Iroda minden intézményében alapvetés, hogy a munkáltató kéthetes otthon tartózkodást ír elő azoknak a munkavállalóknak, akik (vagy családtagjaik) külföldről tértek haza, esetleg lázas betegek. Erre már volt is példa, és mint Beszterczey András jelezte, várhatóan lesz is. Inkább túlbizosítják magukat, csak baj ne történjen. Más a helyzet a beszállítókkal: őket nyilatkoztatják arról, hogy a közelmúltban nem találkoztak fertőzöttel vagy külföldről hazatért emberrel (vagy nincs tudomásuk róla). Esetükben is próbálják minimalizálni a fertőzés lehetőségét: a tárgyak, élelmiszerek esetében az NNK ajánlásait tartják be. Így a beszállító nem lép az intézménybe, kint helyezi el az árut, azt a munkatársak viszik az épületbe, majd elkülönítve kezelik, pihentetik egy külön raktárban pár órát vagy napot.

Jelenleg még akadozik a szájmaszkellátás. Nem rendelkezünk és nem is tudjuk, hogy mikor fogunk rendelkezni elegendő szájmaszkkal – mondta Beszterczey András. A munkatársak viselnek szájmaszkot, a lakókat viszont csak akkor kötelezzük rá, ha légúti tüneteik vannak. Ennek több oka is van: az elmúlt hetekben nem volt elérhető számukra gyorsan a védőfelszerelés, valamint amihez hozzá tudtak jutni, azok tíz-tizenötszörös áron kerültek forgalomba. Egy évvel ezelőtt még ötven forint alatt be tudtam volna szerezni az egyszer használatos szájmaszkot, amit most ötszáz forintért kínálnak, mutatott rá az irodavezető.

A központi Diakóniai Irodát a gyülekezeti fenntartású létesítmények is keresik tanácsért, szakmai útmutatásért és természetesen a védőeszközök miatt, többen jelezték ugyanis, hogy nem veszik fel a rendelésüket, vagy nem igazolják azt vissza. Arra is volt példa, hogy egyeseket kinevettek, mert szociális intézményként szerettek volna védőfelszerelést rendelni. Ezért az irodavezető levelet írt Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek a református ellátórendszer nevében, hogy valamilyen formában kapjanak védőfelszerelést, amiért hálásak voltak az intézmények. Már most ötvenmillió forintos pluszkiadásnál tartanak a járvány kapcsán, az összegből szájmaszkokat, speciális szájmaszkokat, védőszemüvegeket és védősapkákat szereztek be. (Ebben az összegben nem szerepelnek a gyülekezeti fenntartású intézmények kiadásai.) A felelős gazdálkodás keretében elhagyták az erre az évre tervezett beruházásokat, fejlesztéseket, hogy a többletkiadás forrását előteremtsék.

A gyógyszerutánpótlással kapcsolatban Beszterczey András megjegyezte: vannak készítmények, amelyek mennyiségi korlátozás alá kerültek, és még az  idősotthonokba sem engedik olyan mennyiségben kiszállítani, ahogy egy orvos felírná, mert a gyógyszertáraknak azt jelzi a nagykereskedés, hogy jelenleg az egészségügybe történő szállítás a prioritás. Meglepte az a hozzáállás, amit egyes beszállítói körök részéről tapasztalt. E csoportoknak megrendült a bizalma a rendszerben, és már nem hajlandóak átutalásos számlát adni, hanem azonnali készpénzes vagy kártyás fizetést kérnek. Pedig nekünk soha nem voltak hátralékaink, minden számlánkat kiegyenlítettük – hangsúlyozta az irodavezető.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a hatóságok intézkedéseihez igazodva, a már korábban kiadott rendelkezésekkel is arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra – közölte az MKPK sajtószolgálata. Szociális és egészségügyi intézményeikben, így a Katolikus Szeretetszolgálat otthonaiban is a hatósági iránymutatásoknak megfelelő, szigorú óvintézkedéseket rendeltek el, és mindenben követik az állami előírásokat.

Kapcsolódó írásaink

Nincs fontosabb, mint a szolidaritás

ĀSok önkormányzatnál egy képviselő akár havi háromnapos munkával annyi pénzt kereshet, amennyiről a legtöbb ember csak álmodik, én ezt nem tartom normálisnak – mondta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke

Karácsonyék orosz rulettet játszottak

ĀA balliberális városvezetők foggal-körömmel ragaszkodnak a veszélyhelyzet adta jogosítványaikhoz, azonban például a járatritkítással kockára tették a budapestiek egészségét

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom