Belföld

Karácsonyék orosz rulettet játszottak

A balliberális városvezetők foggal-körömmel ragaszkodnak a veszélyhelyzet adta jogosítványaikhoz, azonban például a járatritkítással kockára tették a budapestiek egészségét

Meggondolatlan, a járvány elleni küzdelmet megnehezítő döntést hoztak Karácsony Gergelyék, amelyet később korrigálniuk kellett. Eközben a kormány úgy döntött, továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai.

Karácsonyék orosz rulettet játszottak
A zsúfolt járatokon nyilván nem érvényesülhet a kontaktszámok csökkenése
Fotó: MH/Purger Tamás

Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel, amikor azzal szembesült, hogy a BKK szombati menetrend szerint közlekedteti járatait – írta szerdán közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Budapest Fejleszté­si Központ (BFK) vezérigazgatója. Vitézy arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy Karácsonyék felelőtlen járatritkító lépése nyomán azoknak az embereknek, akik többműszakos munkarendben dolgoznak, azaz ebben a krízishelyzetben is értünk állnak helyt az egészségügyi intézményekben, üzletekben, illetve üzemekben, zsúfolt buszokon, trolikon, villamosokon kellett eljutniuk a munkahelyeikre. Vagyis tegnap reggel a fővárosban épp az nem tudott érvényesülni, ami lassítaná a járvány terjedését: a kontaktszámok lecsökkentése, az emberek közötti távolság növelése.

A nap folyamán nemcsak a BFK vezetője, hanem Fürjes Balázs, a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár is azt kérte az ellenzéki városvezetéstől, ne a szombati menetrend alapján indítsák a tömegközlekedési eszközöket – mivel az rontja a járványhelyzetet –, hanem vezessenek be egy, a veszélyhelyzethez igazodó rendkívüli munkanapi menetrendet. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, a járatsűrítéssel, illetve a parkolás ingyenessé tételével lassítható a járvány terjedése, s „az emberi életnél semmi nem lehet fontosabb”. A BKK végül úgy döntött, korrigálják a menetrendet, tizenhat fővárosi vonalon sűrítik a járatokat. A parkolásért azonban még mindig fizetni kell Budapesten.

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatóak a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben – ezt már Gulyás Gergely közölte. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: az elmúlt hetekben épp a balliberális ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a városvezetőket jogosítja fel arra, hogy a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel, a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. Gulyás szerint a kedden benyújtott törvényjavaslat – amely veszélyhelyzetben a polgármesterek hatáskörét korrigálta volna azzal, hogy egy adott intézkedés végrehajtásához a megyei, fővárosi védelmi bizottságok előzetes jóváhagyását is kikérte volna – ezt a helyzetet kívánta orvosolni. „Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól” – fogalmazott a miniszter.

Szerdán a balliberális városvezetők bebizonyították, foggal-körömmel ragaszkodnak a rendkí­vüli jogrend adta jogosítványaikhoz. A hatalmát féltő főpolgármester például arról írt, a tervezet szerint a közvetlen választói legitimációval rendelkező városvezetők helyett a zömében rendőrökből, katonákból, pártkatonákból álló védelmi bizottságok hozhattak volna döntéseket. Karácsony csupán annyit hagyott ki szerdai nyilatkozataiból, hogy főpolgármesterként ő maga is tagja például a fővárosi védelmi bizottságnak.

Több más ellenzéki polgármester, így a momentumos terézvárosi Soproni Tamás, a józsefvárosi Pikó András, a ferencvárosi Baranyi Krisztina, illetve a hódmezővásárhelyi Márki-­Zay Péter is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy felmerült egy jogi korrekció, amelyet korábban ők maguk is kezdeményeztek. Az ellenzéki pártok, a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP is diktatúrát kiáltottak, ismét oktalanul.

Röviden

Pénzgyűjtésbe kezdett – állítólag az orvosok javára – a Momentum Mozgalom, ám ehhez a párt szokásos bankszámláját használják, és az adakozóktól lakcímet és nevet is kérnek – hívta fel a figyelmet Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. (VT)

A kormány a koronavírus-járvány idején is segíti a beteg gyermekeket nevelő családokat, köztük azokat, melyekben 1-es típusú diabéteszes gyermekek élnek – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin közölte, keresik a megoldásokat, példaként említette a lejáró felülvizsgálati határidők meghosszabbításának lehetőségét.

A nyugdíjasok mint veszélyeztetett korúak védelme érdekében a kézhezvételt megkönnyítő kézbesítési megoldásokat vezetett be a Magyar Posta. Ha az utalvány címzettje nyugdíjas és személyesen nem kívánja átvenni az utalvány összegét, élhet az egyszerűsített meghatalmazás lehetőségével.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet telefonos konzultációt indít, ahol kardiológus szakorvosoktól lehet tanácsot kérni.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ pszichológusai mindennap reggel 8 és este 20 óra között várják a hívásokat a +36-80-180-118 számon.

A veszélyhelyzet soha nem látott új kihívásokat jelent Magyarország ügyészsége számára – erről beszélt kollégáinak címzett videóüzenetében Polt Péter. A legfőbb ügyész leszögezte: minden egészségügyi és gazdasági rendelkezés kizárólag akkor tudja elérni a célját, ha szilárd a jogrend, a jogszabályokat betartják, és a közbiztonság megmarad, ezért „az igazságszolgáltatásban eddig is kulcsszereplő” ügyészség munkája felértékelődött.

Kapcsolódó írásaink

Nincs fontosabb, mint a szolidaritás

ĀSok önkormányzatnál egy képviselő akár havi háromnapos munkával annyi pénzt kereshet, amennyiről a legtöbb ember csak álmodik, én ezt nem tartom normálisnak – mondta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke

Szigorú óvintézkedések az idősotthonokban

ĀA lakók a saját szobájukban étkeznek, a programkínálatot leszűkítették, és külsős előadók nem léphetnek az intézményekbe, az istentiszteletet hangszórókon keresztül sugározzák

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom