Belföld

Megjelent a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény a Magyar Közlönyben

Hétfőn este megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény, amelyet aznap délután fogadtak el a képviselők a parlamentben.

Megjelent a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény a Magyar Közlönyben
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény március 31-től hatályos
Fotó: MH

A 2020. március 30-ától, keddtől hatályba lépő törvény célja, hogy megerősítse és meghosszabbítsa a veszélyhelyzetben hozott rendeleteket, a veszélyhelyzet fennállásáig pedig határozatlan idejű rendeletekre előzetesen felhatalmazást adjon.

A kormány a veszélyhelyzetben - a törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl - az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Ezt a jogkörét - szükséges és arányos mértékben - a járvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, elhárítása céljából gyakorolhatja - rögzíti a most elfogadott jogszabály.

Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a veszélyhelyzetben az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa.

A Ház a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően ezt a felhatalmazását visszavonhatja.

A parlament továbbá megerősítette a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló rendelet hatálybalépése után a most megszavazott törvény hatálybalépéséig megalkotott, a veszélyhelyzettel összefüggő kormányrendeleteket.

A kormány a veszélyhelyzet-elhárítás érdekében hozott intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást ad az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.

A törvény rögzíti, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke és főtitkára gondoskodik az Ab veszélyhelyzetben történő folyamatos működéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése, valamint a tanács ülése a veszélyhelyzet megszűnéséig az Ab-elnök döntése alapján elektronikus kommunikációs eszköz igénybevételével is megtartható. Az Ab elnöke a veszélyhelyzetben engedélyezhet eltérést a testület ügyrendjétől.

Választásokkal kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmaz a jogszabály: így például azt, hogy a helyi vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának kimondása esetén e döntés a veszélyhelyzet megszűnése utáni naptól hatályos. A veszélyhelyzet alatt időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzött választások pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választást a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.

A veszélyhelyzet megszűnéséig országos és helyi népszavazás sem kezdeményezhető, a már kitűzött referendumok elmaradnak.

Kiegészül a büntető törvénykönyv (Btk.) is a járványügyi védekezés akadályozásával, valamint a rémhírterjesztésre vonatkozó szabályozással.

A Btk. kimondja ezentúl, hogy aki a zárlati kötelezettség alá tartozó fertőző betegség behurcolásának vagy terjedésének megakadályozása érdekében elrendelt, illetve a járvány idején elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés végrehajtását akadályozza, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Csoportos elkövetésnél egytől öt évig, halált okozó bűncselekmény esetén pedig kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés a büntetés.

Aki járványügyi intézkedés akadályozására irányuló előkészületet követ el, az egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az pedig, aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas a védekezés eredményességének akadályozására, meghiúsítására, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A jogszabály hatályvesztéséről pedig a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom