Belföld
„Magyarország legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét fogjuk bemutatni”

Harangozó Tamás (MSZP) azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a felhatalmazás birtokában az egészségügyi és szociális ágazatban emelik-e a béreket, előrehozzák-e a nyugdíj-kiegészítés kifizetését, a munkahelyek megtartása érdekében kifizetik-e a béreket, hogy ne kerüljenek az utcára az emberek, és megemelik-e azok juttatását, akik már utcára kerültek.
Orbán Viktor kiemelte: április 6-án vagy 7-én bemutatják Magyarország történetének legnagyobb, legátfogóbb, a gazdaság növekedését és élénkítését segítő akciótervét, addig türelmet kért a konkrét lépések ismertetését illetően.
A tervvel kapcsolatban úgy fogalmazott: összefogottan és egyben akarnak majd tájékoztatást adni róla.
Mindenkinek lesz munkája
Rámutatott: a fő kérdés az, hogy szabad-e teljesítmény nélkül pénzt adni az embereknek. Közölte, hogy ezt a vitát már sokszor lefolytatták, és az elmúlt 30 évben arra jutottak, hogy az embereknek legyen munkája is tisztességes bére. A bemutatandó terv eredményeképpen mindenkinek lesz munkája - szögezte le.
„2010-ben 12 százalékos volt a munkanélküliség, akkor is vállaltam, hogy egymillió munkahely lesz, és sikerült elérni, hogy mindenki dolgozott, aki akart. Akkor is kinevettek minket” - mondta Orbán Viktor a párbeszédes Tordai Bencének adott válaszában.
A kormányfő egyúttal felidézte Jávor Benedek azon kijelentését, mely szerint a koronavírus egy „ártalmatlan járvány”. Ennek kapcsán a miniszterelnök megjegyezte: Tordai Bencének ideje lenne egyeztetnie a párttársával.
A kormányfő csattanós választ adott Jakab Péternek
A miniszterelnöknek Jakab Péter (Jobbik) azt mondta: Orbán Viktor bármikor képes gúnyt űzni a magyar jogállamiságból, kész megalázni magyar parlamentet, és most törvénybe iktatta saját maga megkoronázását, korlátlan hatalmat szavaztatott meg magának.
Közölte: az egészségügyi dolgozók vért izzadnak, a rendvédelmi dolgozók túlóráznak, a boltokban is keményen dolgoznak, miközben a miniszterelnök „azon agyal”, hogyan tudja mellőzni a parlamentet. Amit ma elkövettek a magyar nemzet ellen, arra nincs mentség - vélekedett.
Orbán Viktor kijelentette: nem történt Magyarországon alkotmánymódosítás, és a koronázást az alkotmány továbbra sem teszi lehetővé. Van viszont veszélyhelyzet: a járvány miatt van 15 elhunyt - öt nő, tíz férfi -, átlagéletkoruk 72 év. Van 447 regisztrált fertőzött, 16 közülük súlyosan beteg, van 103 kezelésre nem szoruló, de igazoltan fertőzött ember és van 279 tünetmentes hordozó - sorolta.
A kormányfő arról is beszélt, hogy eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére.
Jakab Péter úgy válaszolt, a veszélyhelyzet elhárításához nem korlátlan hatalom kell, hanem védőfelszerelés és anyagi segítség a bajba jutott családoknak. Most karanténba zárták a magyar emberek szabadságát, azonban „legyőzzük nemcsak a vírust, de a koronát is” - fogalmazott.
„A veszélyhelyzet végén minden jogkört hiánytalanul adunk vissza”
Orbán Viktor azt mondta: a veszélyhelyzet elhárításhoz szükséges jogkört arányosan és ésszerűen használják, és a végén minden jogkört hiánytalanul adnak vissza. Akkor a kritikusoknak „lesz esély a bocsánatkérésre” - tette hozzá.
Harangozó Tamás azt is firtatta, hogy a járványveszély elmúltával fenntartják-e a veszélyhelyzetet a gazdasági intézkedések miatt, a gazdasági stabilitás helyreállítása érdekében.
A kormányfő kijelentette: a parlament mai döntésével neki nem áll módjában semmit meghosszabbítani, a parlament dönt, mikor van vége a veszélyhelyzetnek. Nem jogot vettek el, hanem a kormány a veszélyhelyzet megállapításához jogot adott a parlamenti képviselőknek - tette hozzá.
Arató Gergely (DK) azt mondta a miniszterelnöknek, hogy a valódi hősök azok, akik valóban a betegséggel veszik fel a küzdelmet az egészségügyben, de ők fegyver, ellátmány és haditerv nélkül mennek küzdenek „az önök hibájából”.
A miniszterelnök emlékeztetett, mit tettek az egészségüggyel Gyurcsányék
Orbán Viktor közölte: minden a veszélyhelyzetben hozott intézkedés addig van érvényben, amíg a parlament így dönt. „Mindenki nyugodjon meg”, a kormányzati jogkörök nem jelentenek veszélyt „sem önökre, sem a demokráciára” - fűzte hozzá.
Kitért rá: hét kijelölt laboratóriumban végzik a teszteket a WHO ajánlása alapján, 13.301 laboratóriumi tesztet végeztek el hétfő reggelig. Magyarország a többi országhoz képest előbb léptette életbe a szükséges intézkedéseket, „nincs miért szégyenkeznünk” - vélte.
Arató Gergely azt mondta: többet tettek a magyar futballért, mint az egészségügyért, de most nagyobb szükség lenne az egészségügyre. Felvetette, hogy le kellene cserélni az egészségügyi minisztert olyasvalakire, akiben lakosság és az egészségügyi dolgozók is megbíznak.
A miniszterelnök válaszában felidézte az előző kormányzat egészségügyi intézkedéseit. Azt mondta, akkor forrásokat vontak ki az ágazatból, elvették az egészségügyi dolgozók bérét, a kórházak adósságokat halmoztak fel. Ezt használják mérceként a támadásokkor - ajánlotta az ellenzéknek.