Belföld

Jótékonysági összefogás

A visszaélések visszaszorítása érdekében közös igazolványt állít ki hazánk hat legnagyobb karitatív szervezete, az önkéntesek ezzel keresik fel a segítséget kérőket

A koronavírus-járvány idején nagyobb a baj, mint eddig bármikor, ezért a mostani időszak az összefogás, az összekapaszkodás ideje – hangsúlyozta tegnap Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Jótékonysági összefogás
Egységes kártya az önkénteseknek
Fotó: MTI/Mónus Márton

Herczegh Anita (képünkön) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjában köszönetet mondott a máltaiak mellett a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek. Hangsúlyozta, a Karitatív Tanács szervezetei mindent megtesznek azért, hogy a segítség mindenhová eljusson, a segítő szervezetek munkájuk hatékonysága érdekében arról döntöttek, hogy összehangolják tevékenységüket.

Emlékeztetett rá, sajnos vannak, akik visszaélnek az emberek bizalmával, ezért bemutatta azt a kártyát, amellyel e szervezetek önkéntesei keresik fel a segítséget kérőket. Hozzátette: az igazolványon olvasható telefonszámon a nap 24 órájában ellenőrizhető annak hitelessége. Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke közölte, a karitatív szervezetek vezetői is az egységet kívánták demonstrálni a közös gyűjtés indításával, valamint azzal, hogy közös igazolványt állítanak ki a visszaélések visszaszorítására.

Eddig ezerkétszáz önkéntesigazolványt adtak ki, szervezetenként kétszázat, tájékoztatott az ügyvezető alelnök, hozzátéve, az igazolvány egy, az adott szeretetszolgálat által kiállított, névre szóló megbízólevéllel együtt érvényes.

A máltaiak önkéntesei úgy tevékenykednek majd, mint Szent Miklós, vagyis a Mikulás, leteszik az adományt az ajtó elé, majd találkozás nélkül gyorsan „eltűnnek” – közölte Győri-Dani Lajos, kiemelve, hogy a jelenlegi járványhelyzetben ez a fajta távolról segítő viselkedés az elvárható.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ismertette, a veszélyhelyzet kihirdetése után újraindították az 1357-es adományvonalat, továbbá a 11711711-22222222 számlaszámot is, amelyen a karitatív szervezetek munkáját lehet pénzfelajánlással támogatni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom