Belföld

Egyre több a járvánnyal kapcsolatos bűncselekmény

A csalók ajánlanak megvételre telefonon egészségügyi csomagot, fertőtlenítőszert, védőfelszerelést vagy koronavírustesztet – Vigyázni kell az adathalász weboldalakkal is

Az új koronavírus-járványból egyesek igyekeznek hasznot húzni a lakosság érzékenységét kihasználva. A bűnözök különböző trükkökkel próbálnak az otthonokba bejutni, mások fertőtlenítést vagy szájmaszkot kínálnak megvételre.  

Egyre több a járvánnyal kapcsolatos bűncselekmény
A rendőrség több olyan bűnözőt fogott el az elmúlt napokban, akik többszörös áron akartak eladni védőmaszkot vagy fertőtlenítőszert a gyanútlan állampolgároknak
Fotó: MH/Purger Tamás

Egy siófoki nő a gyanú szerint a  koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel akart kicsalni több millió forintot egy siófoki péküzem tulajdonosától – tájékoztatott az esetről a napokban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók azóta a 36 éves L. Zsuzsát nagyobb értékre elkövetett csaláskísérlet bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe is vették.

A bűnüldözőknek számos más esetben is intézkedniük kellett már az elmúlt hetekben. A rendőrök elfogtak egy hondurasi, de magyar lakhellyel rendelkező csalót, aki szájmaszkokkal üzletelt volna, több ezer dollárt akart kicsikarni egy üzletembertől. Erzsébetvárosban a lakók jelezték, hogy csalók járják a városrészt: ételosztásra hivatkozva lakcímegyeztetést végeznek, amihez bebocsátást kérnek a lakásokba.

Egy 23 éves pusztaberki férfi az egyik internetes üzenőfelületen olyan, minden alapot nélkülöző hírt állított, amely szerint az egyik Nógrád megyei településről egy ott lakó személyt kórházba szállítottak új koronavírus-járvány gyanúja miatt. Közölte azt is: ezért a vele érintkezők többsége elkaphatta a betegséget és a község lesz a vírus epicentruma. A férfit a rendőrség elfogta és őrizetbe vette.

Tizenegy esetben indult eljárás csalás miatt olyan ügyekben, amelyek koronavírussal kapcsolatos, állampolgárokat megtévesztő magatartáshoz kötődnek – közölte Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője a törzs tegnapi tájékoztatóján. Hozzátette: tizennégy rémhírterjesztés miatt indítottak eljárást, tizenkét esetben pedig olyan bűncselekmény miatt, amikor az elkövetők közveszéllyel fenyegettek.

Az ORFK a tegnapi tájékoztatót megelőzően érdeklődésünkre azt közölte írásban: az eddig vizsgált bűncselekmények kapcsán olyan esetekkel találkoztak, amelyek során a sértetteket a csalók telefonon hívták fel, és egészségügyi csomagot, fertőtlenítőszert, védőfelszerelést vagy koronavírustesztet ajánlottak nekik megvételre. Emellett jellemzően közveszéllyel fenyegetés és járványügyi szabályszegés miatt indultak eljárások.

A járványügyi helyzettel visszaélő csalókra figyelmeztetett a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is, amely egészséges gyanakvásra és észszerű óvatosságra szólította fel a lakosságot. A tanács azt kérte, hogy az emberek ne álljanak szóba a házalókkal, ne vásároljanak tőlük, de értesítsék a rendőrséget, ha ilyen jelenséggel találkoznak. Hiteles információkért ajánlott a www.koronavirus.gov.hu portálra kattintani, mert megjelentek olyan weboldalak is, amelyek mögött adathalászok lehetnek, ezért ezeken az oldalakon senki ne adja meg a személyes adatait.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom