Belföld

Rémhírterjesztés a dezinformáció

Konszenzus kellene arról, hogy a politikai vitáknak a koronavírus ügyében nincs helyük – hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ igazgatója

Minden szervezet, például a nyílt társadalom eszmeiségét valló Eötvös Károly Intézet, amely éppen azon mesterkedik, hogy az emberi jogi fundamentalizmusra hivatkozva hiteltelenítse a szuverén döntéshozó rendkívüli intézkedését, a közbizalmat roppantja meg, és az ország érdekei ellen hat – mondta lapunknak Szánthó Miklós.

Rémhírterjesztés a dezinformáció
Az étkezőt fertőtlenítik Budapesten, a IX. kerületi Haller Gardens irodaházban, miután az épületben lévő UPC Magyarország Izraelben járt egyik férfi dolgozójáról kiderült, hogy koronavírusos. Ő a tizenhatodik hazai beteg. Lezárták és fertőtlenítették az irodákat. Egy lapunk birtokába jutott körlevél szerint két napra minden más, az irodaházban található cégnél is home office-t rendeltek el. Az országos tiszti főorvos elmondása szerint egészen jövő szerdáig zárva lesz az épület. (PS)
Fotó: MH/Katona László

A veszélyhelyzet a különleges jogrendek legenyhébb formája, azonban azok lényege pontosan az, hogy egy külső vagy belső rendkívül helyzet, például egy járványveszély következtében a társadalom életében beálló esetleges zavarokat az állam rendkívüli eszközökkel kezelhesse – magyarázta lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Kifejtette, a rendkívüli jogrend tehát lehetővé teszi, hogy a kormány a lehető leg­gyorsabban hozzon további intézkedéseket, ha a szituáció úgy kívánja. „Ennek természetesen része egyes alapjogok alkotmányos korlátozása is. Hasonló intézkedéseket a környező országokban is bevezettek, jó példa erre a beutazási tilalom, amelyet Szlovénia és Ausztria is foganatosított” – mutatott rá.

Szánthó szerint a különleges jogrendre tehát éppen a közérdek miatt van szükség, hiszen közegészségügyi cél a járvány terjedésének megelőzése, fékezése. Egy felelős kormány minden intézkedését a koronavírus megjelenésének első pillanatától kezdve a védekezés eredményessége érdekében hozza.

Az a vélemény – folytatta –, hogy politikai vitáknak a koronavírus ügyében nincs helyük, konszenzusos kellene, hogy legyen. Minden szervezet, például a nyílt társadalom eszmeiségét valló Eötvös Károly Intézet, amely éppen azon mesterkedik, hogy az emberi jogi fundamentalizmusra hivatkozva hiteltelenítse a szuverén döntéshozó rendkívüli intézkedését, a közbizalmat roppantja meg, és az ország érdekei ellen hat. Bár e szervezetek hazai és nemzetközi ármánykodása egyértelműen arra irányul, hogy aláássa az állami főhatalmat, az továbbra is a demokratikus választásokon felhatalmazást szerzett Országgyűlést, az azáltal választott kormányt és annak szerveit illeti – közölte felvetésünkre Szánthó Miklós, megjegyezve, aki dezinformációkkal, fake news-zal vezeti félre a lakosságot, az rémhírterjesztést követhet el.

Az ellenzék jellemzően a kormány támadására használja fel a kialakult helyzetet. A DK-s Gyurcsányné Dobrev Klára férjéhez hasonlóan, bevédte a betegség kapcsán nyugdíjasok halálán viccelődő párttársát, Vágó Istvánt, és – akárcsak a hétvégi kongresszusát lemondó MSZP – saját javaslatcsomaggal állt elő.

Kapcsolódó írásaink