Belföld

Soros hódolói

A nyílt társadalom védelmében jelent meg a spekuláns kötete magyarul, hazai rajongói méltatták

Zsoltárral köszöntötte Magyarországról Iványi Gábor Gyurcsány-barát lelkész Soros Györgyöt, akit Felcsuti Péterrel és Balázs Péterrel együtt nevezett fantasztikus embernek. Könyvbemutatón jártunk.

Soros hódolói
A nemzetközi egyetemi hálózat tengelyének szánták a budapesti CEU-t
Fotó: MH

„Kezeink munkáját tedd maradandóvá” – idézte a 90. zsoltárt Iványi Gábor lelkész Soros György A nyílt társadalom című legújabb kötetének budapesti bemutatóján, az Örkény István Könyvesboltban.

A bibliai citátum magyarázata az volt, hogy Gyurcsány Ferenc nagy támogatója, aki korábban Sorost Nobel-békedíjra jelölte, az általa vezetett Evangéliumi Testvérközösségben az adott közösségi tagot születésnapján mindig az életkorának megfelelő számú zsoltárral köszönti. Márpedig Soros kilencvenéves, és „maradandót alkotott”.

Ráadásul ő egy nagyszerű ember, ezt a hétfő esti program másik két főszereplője, a kötetet fordító Felcsuti Péter egykori bankvezér és Balázs Péter volt külügyminiszter is így gondolja. Iványi egyébiránt arról beszélt, a szerinte inspiráló, Soros korábbi beszédeiből és írásaiból álló könyvet a Wesley János Főiskola szociális tanszékén oktatják majd. A lelkész úgy látja, a mil­liárdos a nyílt társadalom csodálatos eszméje mellett nyílt beszédet is hozott a nyolcvanas években Magyarországra, kimondva például, hogy itt van szegénység. És megmutatta azt is, hogy sok pénzt sok jó dologra lehet felhasználni. Ma pedig az „orbáni maffiaállammal” hadakozik, miközben továbbra is világszerte tevékenykedik, például Oroszországban, ahol azonban nem járt sikerrel, ám ebben a nyugati kormányok is ludasak – méltatta Sorost Iványi.

Adva van egy ember, aki a számára fontos elveket akarja érvényesülni látni szerte a világban, autentikus véleménye van mindenről, meglátásai segíthetnek azokon, akik ebben az ellentmondásos világban kapaszkodókat keresnek – jellemezte a szerzőt Felcsuti. Úgy fogalmazott: Soros álláspontja az esetek többségében elfogadható, ám nem olyan ember, aki „megmondja a tutit”. De oda kell rá figyelni, jegyezte meg.

Rendkívüli ember, aki érti a világ működését – ez már Balázs Péter diagnózisa. Bajnai Gordon egykori külügyére Soros nyomán kárhoztatta az Egyesült Államokat, Kínát és Oroszországot, hozzátéve, a technikára támaszkodó önkény ellenpárja a nyílt társadalom, ennek megtestesülése pedig az Európai Unió. De persze az NGO-k támogatásának megháromszorozására készülő Brüsszellel sincs minden rendben, túlzottan „behódol” ugyanis a szuverenistáknak, mégpedig azzal, hogy a hatalmat az Európai Tanács kaparintotta meg. Vagyis a nemzetállami vezetők.

A CEU, azaz a Soros-egyetem oktatója szerint egyébként a könyvben a szerző maga cáfolja, hogy bevándorlók betelepítését szorgalmazná Európában, mondván, nem lehet arra kényszeríteni az egyes államokat, hogy akaratuk ellenére menedékkérőket fogadjanak be. Érvelésének másik fele azonban mintha zárójelbe tenné a tisztázásnak szánt kitételt: a menedékkérőket sem lehet arra kényszeríteni, hogy olyan helyre menjenek, ahova nem akarnak, ami nem a célországuk. Vagyis nem korlátozhatók mozgásukban holmi határokkal. Az expolitikus olvasatában egyébként Soros a civilek erősítését és a kritikus gondolkodásra nevelő oktatást akarja elsősorban elérni, és némi önkritikával megjegyezte, a CEU „kiutálásának” egyik eredője lehetett, hogy az intézmény a csaknem három évtized alatt nem eresztett gyökeret Magyarországon. Részben azért, mert alig volt magyar diákja.

Sajnos. Pedig – így Balázs Péter – a „szilárd és virágzó” CEU lehetett volna a Soros saját emlékművének szánt, minap bejelentett, és a könyvben is említett nemzetközi egyetemi világhálózat tengelye. Az egyetem és a Soros-szervezetek egyébként az Orbán-kormánynak, pontosabban az „önkénynek” üzentek hadat, ezért kerültek támadások alá az „elnyomók” részéről.

Az egykori külügyminiszter úgy véli, Soros bölcsen rájött, hogy a nyílt társadalom eszméjének politikai mozgásterét országonként kell felmérni, hazánkban ezt a feladatot éppen a CEU látta el, ám kérdés, „ki fogja befejezni a munkát”. A csata ugyanis idehaza még nem dőlt el, egy „erős társadalom félresöpörheti a diktatúrát” – tolmácsolta főnöke elképzeléseit Balázs. Felcsuti Soros nemzetközi szervezeteiről szólva mindehhez még hozzátette, ez „egy elképesztő méretű hálózat”. Csak szerinte nem olyan értelemben, ahogy a politikusok beszélnek róla. Pusztán annyi történik, hogy a spekuláns „bizonyos elveket” szeretne érvényesíteni a világban, ezért a vele egyező csoportokat pénzzel támogatja, ami egy „ambiciózus tevékenység”. Megjegyzendő: nagyjából ezt nehezményezi többek között a magyar kormány, amikor a senki által meg nem választott, nem elszámoltatható szervezetek politikai tevékenységét vonja kritika alá.

Nem pihen a Helsinki Bizottság


Miközben a kormány arra készül, hogy kikérje a magyar emberek véleményét a börtönbiznisz felszámolásával kapcsolatban, addig az ügyben aktív Magyar Helsinki Bizottság máris rendezi a sorokat, nehogy az üzlet károkat szenvedjen – írta Facebook-bejegyzésében Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. A Soros-szervezet tájékoztatót készített a raboknak, újabb kártérítési eljárásokra buzdítva őket.
(KD)

Kapcsolódó írásaink