Belföld

Jogos igény a gyilkosságok hátterének feltárása

Azt, hogy valaki esetleg bátorította az elkövetést, nehéz, sőt szinte lehetetlen a bíróság előtt jogszerűen bizonyítani

„A romagyilkosságokat szerintem nem önmagukban, hanem inkább egy 2006. október 23-án elindult folyamat részeként lehet értelmezni” – mondta lapunknak Horváth József.

A biztonságpolitikai szakértőt annak kapcsán kérdeztük, hogy a hat áldozatot és négy sérültet követelő romagyilkosságok miatt jogerősen elítélt elsőrendű vádlott, Kiss Árpád Sándor perújítást kezdeményez ügyében. A jelenleg is életfogytig tartó fegyházbüntetését töltő férfi arra hivatkozik, hogy a korábbi eljárás során nem derítették fel megfelelően a szocialista kormányzat és a titkosszolgálatok szerepét.

Horváth József kérdésünkre úgy vélte, a társadalomban jogos hiányérzet van ma is a 2006 és 2010 között történt ügyek feltáratlansága miatt. Ugyanakkor aláhúzta azt, hogy ha valaki esetleg személyesen bátorított gyilkosságokra, netán a folyamatosan érkező vészjelzések elhallgatására, azt rendkívül nehéz, sőt inkább lehetetlen a bíróság előtt jogszerű módon bizonyítani. Beszélt arról is, a rendőrségen 2006 őszétől hatalmas volt a politikai nyomás, ezért valahol érthető, hogy amikor végre elfogták a tetteseket, nem nagyon igyekeztek mélyebben felderíteni az ügyet, az összefüggéseket. Az sem segített, hogy a gyilkosok maguk is mélyen hallgattak mindenről – fogalmazott.

„Pontosan tudjuk, hogy az érintettek olykor napi anyagi gondokkal küszködtek, azaz valaki vagy valakik feltételezhetően pénzt és logisztikai hátteret biztosítottak nekik, illetve tippet adtak a lehetséges áldozatokra nézve” – mondta. Horváth József hozzátette, nem tudja, miben bízik Kiss Árpád Sándor, de abban biztos, hogy nagyon releváns információval kellene valakinek előállnia ahhoz, hogy a férfi elérje a perújítást. Mint arról korábban beszámoltunk, a romagyilkosságok három elkövetőjét, Kiss Árpád Sándort, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot a bíróság tényleges életfogytiglanra ítélte, míg a negyedrendű vádlott, Csontos István tizenhárom év börtönbüntetést kapott.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom