Belföld

Megdöbbentőnek tartja a Miskolci Törvényszék ítéletét Budai Gyula

Videóban bírálta Budai Gyula fideszes képviselő a Miskolci Törvényszék ítéletét, amely szerint nem szándékos, hanem gondatlan emberölés miatt halt meg egy 16 éves lány Borsodnádasdon, ezért az elkövetőt „a bíróság elengedte”. Közben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) emlékeztetett: a borsodnádasdi ügy ítélete nem jogerős.

Megdöbbentőnek tartja a Miskolci Törvényszék ítéletét Budai Gyula
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„A 17 éves Csenge holttestét egy vízelvezető aknában találták meg. Hiába könyörgött Csenge édesanyja, lánya gyilkosát a bíróság elengedte, arra hivatkozva, hogy a négy év börtönbüntetését az előzetessel kitöltötte, így két és fél év után hazamehet” - mondta Budai Gyula.

„Ez a megdöbbentő történet rávilágít arra, hogy mivel jár, ha külföldről pénzelt, álcivil szervezetek érzékenyítik a bírókat” - közölte.

„A március közepén induló nemzeti konzultáció során erről is elmondhatjuk véleményünket. Magyarországon a bűnözőknek büntetés jár” - mondta Budai Gyula.

Objektum doboz

OBH: A borsodnádasdi emberölési ügy ítélete nem jogerős

A borsodnádasdi emberölés ügyében született elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtábla előtt folytatódik - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Miskolci Törvényszék által kihirdetett döntéssel kapcsolatban pénteken.

A Miskolci Törvényszék kedden döntött úgy, hogy nem szándékos, hanem gondatlan emberölést követett el az a fiatal férfi, aki még 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. A bíróság nem jogerős ítéletével négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű, 24 éves vádlottat.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat. A törvényszék álláspontja szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor az aknába dobta a testét, nem győződött meg arról, hogy él-e még a lány, így gondatlanságból okozta a halálát.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a gondatlan emberölés minősítésének megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

Az OBH pénteki közleményében azt írta: „a másodfokú eljárás során az elsőfokú ítélet teljeskörű felülbírálatára nyílik eljárásjogi lehetőség, ideértve a cselekmény jogi minősítését és a kiszabott joghátrányt is”.

Kapcsolódó írásaink