Belföld

A megszűnés szélére került a Jobbik

A kilépési hullám mögött egyértelműen a Gyurcsánnyal történő szövetségkötés, a jobboldali értékrendvesztés, illetve a Jakab-féle kör kíméletlen, bolsevista leszámolásai állnak

Meglehetősen viharos időszakát éli a balliberálisokkal szövetségre lépő Jobbik: a tavalyi európai parlamenti választásokon elért hatszázalékos eredmény után az őszi helyhatósági voksolásokon már csak a közös ellenzéki listának köszönhetően tudott polgármestereket, képviselőket delegálni az önkormányzatokba, a januári tisztújítást követően pedig újabb kilépési, kirúgási hullám vette kezdetét a párton belül.

A megszűnés szélére került a Jobbik
Új műsorhoz új szelfi kell. Z. Kárpát Dániel, Patocskáné Kőrösi Anita és Jakab Péter
Fotó: MH/Purger Tamás

Egyszerre buzdított összetartásra és támadta a párton belüli ellenzékét Jakab Péter a Jobbik év eleji tisztújításán. A párt újdonsült elnöke előbb beismerte, hogy a leköszönő elnökség – Stummer János, Bana Tibor, Gyüre Csaba, Szabó Gábor, Sneider Tamás – meggátolta az ő hatalomátvételét, majd arról beszélt, hogy a puccskísérletek ellenére is erős mozgalom a Jobbik.

Mint korábban írtuk, az EP-választásokat követően eddig nem látott hatalmi harc bontakozott ki a Jobbikon belül, amiben Jakabbal szemben az előbb említett Szávay István-féle kör állt. Csakhogy a tisztújítás előtt Szávayék visszavonulót fújtak, a Jakab-féle csoportosulás így minden erőfeszítés nélkül navigálhatta a Jobbik hajóját Gyurcsány Ferenc irodájáig, ami most újabb kilépési, kirúgási hullámot generált a párton belül.

Jakab hatalomátvételét követően azonnali hatállyal elbocsátották a párt sajtófőnökét, Burik Anettet, később feloszlott a Jobbik békéscsabai, debreceni, Maros megyei szervezete, tegnap a Vas megyei szervezete, mostanra pedig olyan emblematikus figurák hagyták el a pártot, mint Bencsik János és Bana Tibor parlamenti képviselők, Szávay István egykori országgyűlési képviselő, Orosz Gyula, a nyugdíjas tagozat országos alelnöke, és erre az útra lépett több önkormányzati képviselő, megyei elnök is.

A kilépési hullám mögött egyértelműen a Gyurcsánnyal való szövetségre lépés, a jobboldali értékrendvesztés, illetve a Jakab-féle kör kíméletlen, bolsevista leszámolásai állnak. Bencsik például úgy fogalmazott: „Elfogadhatatlan az a politikai irányvonal, amely a Jobbikot egy önálló arcél nélküli, jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi.” Szávay közösségi oldalára azt írta: „Húsz évet hagyok a hátam mögött onnantól kezdve, hogy elsős egyetemistaként 2000 szeptemberében elődszervezetünk, a Jobboldali Ifjúsági Közösség tagjává váltam.” Bana pedig azt mondta: „Szerettem volna, ha a párt jobbközép, polgári és európai erőként működik, ehelyett nihilizmus, populizmus és belső leszámolás jött Jakab és Gyöngyösi Márton vezetésével.”

A Jobbik körüli személyi, szervezeti változások azonban még korántsem érhettek végett. Az Origo birtokába jutott belső levél szerint – amelyet Szávay László, Szávay István testvére küldött körbe a Jobbik-frakció tagjainak – Jakabék tovább folytatják a leszámolást. „Hivatalosan még senki nem értesített arról, hogy az a politikai szervezet, amelyet immár kerek 20 éve szimpatizánsként, aktivistaként támogatok, és amely az utóbbi közel hat évben alkalmazottként is soraiban tudott, nem tart igényt a munkámra. »De hát maga már nem is dolgozik itt!« – mondta telefonban a hivatalvezető az informatikai ügyfélszolgálatos értetlenkedve, amikor afelől próbáltam tájékozódni, hogy miért nem tudok hozzáférni az irodai gépemhez” – fogalmazott Szávay. De kiderült az is, hogy a kirúgott alkalmazott által emlegetett hivatalvezető az a Sövegjártó Kristóf, aki Vona Gábor alapítványának, a Második Reformkor Alapítványának a vezetője.

Hogy a Jakab-féle Jobbik mennyire egy platformra került Gyurcsány Demokratikus Koalíciójával, jól jelzi a pártelnök hétfői, Válasz Online-nak adott interjúja, amelyben kijelentette: „Az, hogy akik nem itt adóznak, hogyan szóljanak bele az itteni politikába, szavazat szintjén, netán szószóló útján – ez legitim vita lehet.”

Önálló erőként megszűntek létezni
 

Jakab Péter megválasztásával lezárult a 2018-as országgyűlési választás óta tartó bizonytalanság – mondta lapunknak Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője. A szakértő a Jobbik teljesítményét értékelve kifejtette, előbb a Vona Gábor által meghirdetett néppártosodási kísérlet vallott kudarcot, majd az elmúlt két évben a Jobbik meghatározó politikusai léptek ki, a jelenlegi elnök megválasztásával pedig végleges és a párt számára végzetes szakítás következett be. A Jobbik mint önálló, jobboldali ellenzéki erő megszűnt létezni, és helyét egy olyan párt vette át, amelynek célja, hogy Jakabnak és követőinek garantálja az egzisztenciális biztonságot 2022 után is – jelentette ki Rotyis. A Médianéző Központ elemzője úgy véli, miután a Jobbik feladta az önállóságát, célját csak úgy tudja elérni, ha közel férkőznek Gyurcsány Ferenchez. „Csak azok reménykedhetnek abban, hogy befutó helyet kapnak 2022-ben, akik bizonyítják hűségüket a DK elnökének” – fogalmazott a szakértő. A pártot jellemző kilépési hullám kapcsán pedig azt mondta: „Azok, akik még az elmúlt két év agóniája után is reménykedtek abban, hogy a Jobbik továbbra is létezik mint értékközösség, Jakab Péter megválasztásával egyértelmű és világos választ kaptak arra, hogy tévedtek.”
(NG)

Potápi: Nincs A és B kategóriájú magyar

Potápi Árpád János
Potápi Árpád János
Fotó: MH

Döbbenet és szégyen a Jobbik elnökének nyilatkozata – kommentálta lapunknak a nemzetpolitikáért felelős államtitkár Jakab Péter azon kijelentését, miszerint legitim vitát lehet indítani a határon túliak számára a szavazati jogról. Potápi Árpád János (képünkön) úgy fogalmazott: ez újabb egyértelmű jele annak, hogy a Jobbik erősen gyurcsányosodik, már a párt politikáját is Gyurcsány Ferenc határozza meg. Úgy véli, Jakab és pártja a baloldalnak való megfelelési kényszerében mára teljesen hátat fordított a nemzeti oldalnak, összeálltak azokkal, akik korábban gyűlöletkampányt folytattak a külhoni magyarok ellen. Potápi kijelentette: ez a kormány nemzeti kormány, a külhoni magyarokat a nemzet elválaszthatatlan részének tartja, ezért is volt egyik első döntésünk 2010-ben a kettős állampolgárság bevezetése, ettől kezdve pedig nincs A és B kategóriájú magyar.
(NG)

Kapcsolódó írásaink

Az MSZP és a Jobbik ördögi körbe került

ĀHétértékelő. A Fővárosi Közgyűlésben is pozíciókat szerez a bukott miniszterelnök, aki továbbra is az ellenzéki pártok „leszalámizásával” tör vezető szerepre – véli Kiszelly Zoltán

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom