Belföld

A DK-csáberő rabja az MSZP

A szocialisták pártigazgatója köszönetet mondott Gyurcsánynak a heroikus küzdelemért, hogy visszatartja a Demokratikus Koalícióba igyekvő alapszervezeteik tagjait

Ismét kénytelenek voltak visszaüzenni a szocialisták Gyurcsány Ferencnek, aki bejelentése szerint maga próbálja útját állni a szocialista dezertőröknek. Pedig állítása szerint egyre többen haladnak a „legerősebb” ellenzéki párt, a DK felé. Az LMP-s Ungár Péter szerint Gyurcsány volt pártján áll bosszút.

A DK-csáberő rabja az MSZP
A DK-s Gyurcsányt és a szocialista Horváth Csabát a közös ebédek kötik csak össze
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Gyurcsány Ferencnek a volt pártjával szembeni bosszúja fontosabb, mint az, hogy Magyarországon 2022-ben erős ellenzék legyen – ezt írta közösségi oldalán az LMP-s Ungár Péter annak kapcsán, hogy a DK elnöke hétfő este az ATV-ben megpendítette, folyamatban van három komplett vidéki MSZP-s alapszervezet átlépése a DK-ba. Gyurcsány hozzátette, az érintetteket maga kérte arra, ilyet ne tegyenek, sőt személyesen lassítja a folyamatot, mert az „MSZP nincs abban az állapotban, hogy fel tudná dolgozni ezt a veszteséget”.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója kedd reggel az ATV Startban ironikusan köszönetet mondott Gyurcsánynak a „heroikus küzdelemért”, amivel a DK elnök az átlépni kívánó szocialistákat tartja vissza saját pártjától. Molnár szerint egyébként Gyurcsány közlésének alapja nincs, úgy fogalmazott, az, amit a DK elnöke tesz, ebben a formában csak arra jó, hogy rombolja az ellenzéki pártok közötti bizalmat.

Amúgy pedig a szocialisták budapesti elnöke nem tart attól, hogy szétesik az MSZP, sőt – mint állította – lesz még az MSZP az ellenzék vezető ereje. Molnár Zsolt azt is kizárta, hogy 2022 előtt egy párttá válna a kettő.

Visszakanyarodva Ungár Péter megjegyzésére, az LMP-s politikus azt is írta, hogy „amit a volt miniszterelnök az ATV-ben mondott, hogy csak ő tartja vissza ezeket a szervezeteket az átlépésben, ezt az ájtatosság és az igaztalanság szóval lehet jellemezni”. A nem zörög a haraszt népi bölcsességét – tudniillik, hogy nem feltétlenül a vak véletlen műve az MSZP-sek DK-ba történő átlépése – erősítette az a hétfőn készült lesifotó is, amelyet a 444.hu hírportál egyik olvasója készített, s amin Gyurcsány Ferenc és a szocia­listák örökös fővárosi frakcióvezetője, Horváth Csaba együtt ebédel egy belvárosi étteremben. Nem sokkal azután, hogy két kerületi szocialista polgármester dezertált a DK-ba, s egy harmadik polgármester „pártcseréjéről” szivárogtak ki hírek.

A korábban még viccelődő Horváth, aki saját átigazolását május 32-ére datálta, most zavartan annyit állított, ők Gyurcsánnyal gyakran együtt szoktak ebédelni. Tóth Bertalan MSZP-elnök sem hagyta szó nélkül az újabb dezertőr történetet, hangulatjelentésben úgy reagált, általában jólesik, ha egy közösség kedélyállapota felől érdeklődnek, de ezt is túl lehet tolni, ha ez megy „reggel, délben meg este.” Mindenkinek tudomásul kell vennie – üzent vissza az elnök – , hogy erős MSZP, karakteres szociáldemokrata mozgalom nélkül sem kormányváltás, sem korszakváltás nem lehetséges. Azzal viszont egyelőre nem kívánnak foglalkozni, ki legyen a miniszterelnök-jelölt 2022-ben.

Gyurcsány egyébként az ATV-ben azt mondta, nem bánná, ha felesége, Dobrev Klára ambicionálná ezt. Támogatná törekvésében.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom