Belföld

Semmire nem jó a DK-elnök ötlete

Péterfalvi nem ért egyet a képviselők vagyonnyilatkozati kötelmével

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, Péterfalvi Attila nonszensznek nevezte Gyurcsány Ferenc DK-elnök azon ötletét, hogy az országgyűlési képviselők családtagjainak, rokonainak vagyonnyilatkozatai is legyenek nyilvánosak.

Semmire nem jó a DK-elnök ötlete
Péterfalvi Attila
Fotó: MH

Gyurcsány nemrég tette közzé ötletét, miután a Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a bukott miniszterelnökkel szemben. A kormánypárt szerint erre azért lenne szükség, mert nyilatkozata alapján Gyurcsány vagyonából több mint egymilliárd forint útja homályban marad.

Péterfalvi elmondta: az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége és hogy a nyilatkozat nyilvános, törvényi szabályozáson alapul, és meg kell felelnie az alapjog-korlátozás feltételeinek. A NAIH elnöke azonban már önmagában a kötelezettséggel sem ért egyet, ahogy a nyilvánosságra hozatallal sem. Jelezte, hogy az alapjog-korlátozási követelményeknek a szükségesség, az arányosság és az alkalmasság szempontjából nem igazán felel meg a rendszer. Szerinte ezzel az eszközzel nem lehet küzdeni a korrupcióval szemben, elég, ha megnézzük, hogy ilyen dokumentumok alapján még senki ellen nem indult büntetőeljárás. A jelenlegi szisztéma legfeljebb arra alkalmas, hogy bárki „csemegézhessen az adatokban”. Gyurcsány ötlete nem jelentene mást, mint hogy egy rossz megoldást kiterjesszünk másokra – húzta alá. A rendszert újra kellene szabályozni, de ehhez politikai konszenzusra lenne szükség – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink