A szociális munkásoknak nincs sok idejük az utcán a barátkozásra

Az útiterv már készen áll, hiszen a szakemberek, polgárőrök tudják, hol keressék a fiatalokat. Ismerik gyülekezési helyeiket, és folyamatosan kapnak információkat arról, mi történik az utcán, merre érdemes kerekez­niük. Elsősorban az iskolák, a játszóterek környékén és az aluljárókban keresik a fiatalokat.

Hogy megnyerjék maguknak a srácokat, visznek magukkal fényvisszaverős karpántot, édességet és pár brosúrát tevékenységükről. Ám ez még kevés lenne: az utcán nincs sok idő barátkozásra, pár perc alatt kell a polgárőröknek megnyerni maguknak a fiatalokat. Hogy sikerül-e, az függ az ifjak pillanatnyi hangulatától, olykor még az időjárástól is. Bírniuk kell a srácok csipkelődését, nem sértődhetnek meg csak úgy. Így juthatnak értékes információkhoz.

A csoportot polgárőrök, ifjú polgárőr, valamint gyermek- és ifjúságvédelmisek alkotják, utóbbiak között többen polgárőrök is. (A polgárőrök bűnmegelőzésben, katasztrófaelhárításában vesznek részt. Nem használnak fegyvert, de ha a helyzet úgy kívánja, gáz­sprét is alkalmazhatnak. A csoport életében eddig erre nem volt példa – a szerk.)

Amíg mi is felszerelkezünk, az AC/DC Highway to Hell című dala szól és a kemény rock később is végigkísér utunkon. Menet közben a konvoj tagjai adóvevővel tartják egymással a kapcsolatot, és mielőtt útra kelnek, bejelentkeznek a budapesti polgárőr központba is. Ezen kívül a rendőrség is tudja, merre jár a csoport.

*

A Dobos C. József Szakképzőiskola előtt fiatal lányok és fiúk alkotnak kört, itt állunk meg először. Azt mondják, mindannyian elmúltak már 18 évesek, ami azért is lényeges, mert többen is cigarettáznak közülük. A dohányzás – később még látjuk – általános probléma a fiatalok között, függetlenül attól, hogy nagykorúak már vagy sem. Az itt csoportosuló ifjak is elmondják: ismernek olyan nyolcadikost, aki rendszeresen rágyújt.

– Mennyiért veszitek a cigit? – kérdezi a srácokat Kerékjártó Gáspár utcai és lakótelepi szociális munkás, polgárőr.

– Ezernégyszáz–ezerötszáz forintért – vágják rá többen is egyszerre.

– Az egy héten 9800, egy hónap alatt 39 ezer, egy évre 470 ezer forint. Ha tíz évig félre tudnátok rakni, amit dohányra költötök, közel ötmillió forintot spórolnátok meg – vezeti le Gáspár egy rövid matek példán keresztül, miért érdemes – egyebek mellett – letenni a cigarettát. A fiatalok némileg meghökkennek a számok hallatán, valószínűleg nem gondolkoztak még el így ezen. Az egyik lány azért kapcsol, azt mondja, ő négy–öt napig is szív egy dobozzal.

Pál Attila, a csoport vezetője más témát is bedob, célzatosan, ugyanis időről időre rákérdeznek azokra az eseményekre, amelyek tudomásukra jutnak. Az iskolában a közelmúltban volt egy verekedés, arról érdeklődik, tudnak-e a fiatalok hasonlóról. Egy lány azt mondja: bunyóról azóta nem hallottak, inkább a szóbeli agresszió jellemzőbb. Az egyik lány nincs túl jó véleménnyel osztálytársairól, egyszerűen csak annyit mond: „balfék az összes”. A gyermekvédelmis felajánlja, hogy ha szeretnének szakemberrel beszélni az agresszióról, a Prevenciós Központban megtehetik.

Egy rasztahajú fiút a kábítószerekről kérdezzük, azt mondja, nem hallott drogos esetekről, ám közben nem néz a szemünkbe. – Inkább a pia a jellemzőbb, az is inkább a hétvégi házibulikban – teszi hozzá szűkszavúan. Mintha érezné, ennyivel nem érjük be, bevallja: őt leginkább az Xbox (videójáték – a szerk.) dobja fel, egyedül vagy csoportban játszik a konzollal, mindegy számára.

– Elmondunk nekik sok hasznos informá­ciót, reménykedünk benne hogy megfogadják, vagy legalább egy páran, de ha nem, akkor is célt érünk: felszámoljuk az ad hoc utcai bandázást – mondja nevetve Pál Attila, mikor újra nyeregbe ülünk. És az AC/DC újra a húrok közé csap.

*

A Dózsa György út és Váci út sarkán fiatal lányok nevetgélnek. Attila körükben is felelevenít egy régi történetet, amikor több lány megverte társukat egy fiú miatt. Egybehangzóan állítják, azóta nem hallottak ilyen esetről, pedig ha történt volna verekedés, arról tudnának, mondják huncut ábrázattal.

Az egyik fiatal lány ekkor váratlanul nagyon is komoly történetet oszt meg velünk: a minap egy korosabb férfi kezdte fogdosni a Deák téren.

– Mit tettél? – kérdezi Pál Attila.

– Rákiabáltam, hogy takarodjon, mert zsarut hívok – feleli.

– Jól tetted, ilyenkor mindig rendőrt kell hívni, és ha tudjátok, jegyezzétek meg a támadó arcát – ad hasznos tippeket a gyermekvédelmi szakember.

Kissé felbátorodnak a csoport tagjai, egy másik leány arról számol be, hogy a közelmúltban valaki arra kérte az interneten, küldjön magáról meztelen képeket. Amikor arról érdeklődnek, mit tett ezt követően, elmondja, azonnal letiltotta az illetőt. Attila megbízza az egyik hangadó lányt, hogy vezetésével menjen be a csapat konzultálni egy szakemberrel a Prevenciós Központba.

Míg a következő helyszínre kerékpározunk, Kerékjártó Gáspár elmeséli: tapasztalataik szerint egyre nagyobb gondot jelentenek az internetes visszaélések, zaklatások, zsarolások, fenyegetések, különösen a lányokat érő támadások. Ha tudomásukra jut egy konkrét eset, eljárást kezdeményeznek, mint szociális munkásoknak ez kötelességük is. A lányok által elmondott történetek kapcsán azért nem kell intézkedniük, mert lezárultak. Ugyanakkor mindig jelzik a hatóságoknak, amiről értesülnek, mert úgy vannak vele: inkább fussanak többször lukra, mint egyszer baj történjen.

*

Egy férfi leinti karavánunkat azzal, hogy az út túloldalán látta, amint egy köpcös férfi nekivágott egy vézna nőt az építkezés palánkjának. „Rosszat sejtek”, jegyzi meg Kerékjártó Gáspár, ám Pál Attila nem sokat gondolkodik, kiadja az utasítást: „Mindenki a zebrához!”. A polgárőrök átsüvítenek az út másik oldalára, ahol el is csípik a párt, a férfi még akkor is lökdösi a nőt.

– Miért bántotta ezt az asszonyt? – vonja kérdőre a köpcös alakot Pál Attila.

– Csak játszottunk… – rebegi a férfi helyett a megfélemlített nő, és gyorsan el is siet a helyszínről.

A férfi követné, de a polgárőrök finoman útját állják, és megkérdik, segíthetnek-e az ellentétek elsimításában, ugyanis ha a férfi nem fejezi be garázda magatartását, könnyen egy zárkában töltheti az éjszakát. A köpcös meg tesz egy gyenge kísérletet, igyekszik elhitetni, hogy tudja, mi meríti ki a garázdaság fogalmát, ám a polgárőrök biztosítják róla: amit művelt, az biztosan. Végül lehiggadva sétál tovább a távolban várakozó élettársa irányába…

Pál Attila azt mondja: bár alapvetően ifjúságvédelemmel foglalkoznak, nem mehetnek el szó nélkül egyéb esetek mellett sem. – El kellett magyarázni az úriembernek, hogy nem helyes, amit tesz. Kell, hogy tiszteljenek bennünket, illetve azt, amit képviselünk. Anélkül nem sokra mennénk az utcán. Határozottak vagyunk, ugyanakkor emberek. Figyelmeztetünk, de megkérdezzük azt is: miben segíthetünk – szögezi le.

*

Lekanyarodunk a Duna-partra, ahol az új kültéri sporteszközöknél verődnek csoportba fiatalok, de most csupán kisgyermekes anyukák és szerelmespárok sütkéreznek a napsütésben. Ezért a Vizafogó iskolái felé vesszük az irányt, de nem találkozunk fiatalokkal sem az intézmények környékén, sem a panelházak között. Hideg szél süvít tekerés közben, amit a város monoton morajlása kísér.

Az Árpád híd alatt tekerünk el, galambtetem és maró húgyszag fogadja a karavánt, és egy hajléktalan pár. A csapat emlékszik a fekélyes lábú férfira és élettársára, Enyedi József megkérdi a bajszos otthontalant, jobban van-e már. Bólogat, de nem tűnik túl meggyőzőnek. Annyit hozzátesz, már csak a jobb lába fáj, a másik kevésbé. A polgárőrök kérik, menjen el orvoshoz, nehogy nagyobb baja legyen.

– Meddig lesznek még itt? – kérdik a hajléktalan párt.

– Már nem sokáig, nagyon szeles itt a folyóhoz közel – feleli az asszony. Ebben maradunk.

*

Közel az ORFK épületéhez két srác cigizik. Kiderül, még csak 17 évesek.

– Honnan van a cigaretta? – érdeklődik Lyons Krisztián, ifjú polgárőr.

– Találtuk – rebegi a két srác, aztán persze kajánul vigyorognak.

Kertész János utcai és lakótelepi szociális munkás arról érdeklődik, miért nem a régi helyükön bandáznak, mire meglepő választ adnak: „elveszett a kémia” azzal, hogy parkosították a régi betonplaccot. Úgy látszik, nem mindenkinek jön be a városfejlesztés.

Odébb gurulunk, „Minden jót fiúk!” – kiált utánunk egy kerületi lakos, mire Pál Attila megjegyzi: olyan nekik a kerület, mint egy nagy falu, sok embert ismernek.

Az Országbíró sétány elején található dühöngőben két fiú kosarazik. Kiderül, a Verebély László Szakgimnázium és Szakközépiskolába járnak. Pál Attilának beugrik egy nem túl régi sztori. Rá is kérdez, van-e valami folyománya a facebookos beszólogatásoknak, amire azt válaszolják, elcsitultak a kedélyek.

– És benneteket kóstolgatnak a neten? – kérdez vissza a csoportvezető.

– Előfordul – fogalmaz a vékonyabb srác.

– És olyankor mit teszel?

– Visszaszólok!

– A Safer Internet Day-ről hallottatok? – veti közbe Gáspár, ám csak a fejüket rázzák.

Pedig sok hasznos tanáccsal gazdagodhatnának, például az internetes zaklatásokkal kapcsolatban, állapítja meg a járőrcsoport.

*

Kissé távolabb hajtunk, az Ady Endre Gimnáziumnál állunk meg egy csoport lány mellett. Többen is cigarettáznak, sajnos ez a kép általánosnak tűnik a mai tinédzserek között. Egyikük fogai már most teljesen sárgák a nikotintól. Egy szőke lány kezében energiaitalt tart, két slukk között kortyol belőle.

– Mennyit fogyasztasz energiaitalból egy nap? – kérdezzük.

– Két dobozzal, a reggeli kávé után.

– Miért van szükséged rá? – firtatjuk.

– Az egyiket napközben iszom meg, a másikat tanítás után. Hosszú az út hazáig, nem akarok elaludni a buszon, és otthon még tanulnom is kell. Nem bírnám ki másképp.

– A környezetedben más is fogyaszt energiaitalt?

– Sokan.

– Mennyibe kerül egy doboz?

– Amit én veszek, száz forint. Saját márkás.

Pál Attila felolvassa neki a dobozról, mennyi veszélyes vagy haszontalan összetevőből áll az ital, s elmondja: a túlzott fogyasztása károkat okoz a szervezetben. A lány bólogat. Tudja, de nem tudja elhagyni.