Belföld

„Nincs szükség a tömegrendezvények korlátozására”

Egyelőre nincs szükség arra, hogy a koronavírus miatt bármilyen sport-, kulturális és egyéb, nagyobb tömegeket vonzó rendezvény megtartását korlátozzák Magyarországon - mondta a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

„Nincs szükség a tömegrendezvények korlátozására”
Láng-Bognár Kinga: Egyelőre nincs szükség arra, hogy a koronavírus miatt bármilyen sport-, kulturális és egyéb, nagyobb tömegeket vonzó rendezvény megtartását korlátozzák Magyarországon
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Láng-Bognár Kinga hangsúlyozta, hogy az operatív törzs nem rendelkezett iskolalátogatások szüneteltetéséről és településeket sem zárt le. Kiemelte, hogy Magyarországon továbbra sincs igazolt koronavírusos megbetegedés.

Az aktuális helyzetről elmondta, a 13 órai adatok szerint 82 171 ember fertőződött meg koronavírusban világszerte, közülük 5010-en  Európában. A fertőzésbe világszerte 2801 ember halt bele, Európában 14-en. Világszerte több mint 33 ezren felépültek a betegségből, Európában 44-en.

Magyarországon 18 ember van kórházi karanténban. A repülőtereken 3366 embert ellenőriztek, közülük 284-et ma. Kínából közvetlenül vagy átszállással Magyarországra érkezők száma 1630 fő - tudatta.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a két zöldszámra nagyon sok hívás érkezett, és a koronavirus@bm.gov.hu emailcímre is folyamatosan érkeznek a levelek, és mindegyikre válaszoltak.  

Láng-Bognár Kinga emlékeztetett, hogy a kormány döntése értelmében a patikákat el kell látni szájmaszkokkal.

A büntetés-végrehajtás által gyártott maszkok kiszállítását az Állami Egészségügyi Ellátó Központ folyamatosan végzi a gyógyszertárakba. Egyöntetű orvosi vélemények alapján egészséges embernek nem kell szájmaszkot hordania - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a február 2-án a BVOP újranyitotta debreceni gyárat, a szájmaszkok gyártása azóta is folyamatos.

Az iráni állampolgárokat is ellenőrzik a Liszt Ferenc-repülőtéren

Megkezdték az iráni állampolgárok egészségügyi szűrését is a fővárosi Liszt Ferenc-repülőtéren a koronavírus-fertőzés veszélye miatt. A Budapest Airport csütörtök kora este közölte: a vírus miatt meghozott hatósági döntések értelmében jelenleg a Kínából, Észak-Olaszországból és Dél-Koreából közvetlen járattal érkező, továbbá a Magyarország schengeni határánál belépésre jelentkező iráni állampolgárok testhőmérséklet-mérését végzik el a repülőtéren.

Azt írták: Budapest és Irán között nincs közvetlen repülőjárat, az iráni állampolgárok testhőmérsékletét az útlevél-ellenőrzéssel egy időben végzik el az erre a feladatra kijelölt szakemberek.

Az iráni utasok esetében a testhőmérséklet mérése manuálisan, kézi lázmérővel történik, még a Magyarországra történő belépés előtt. Ha az utas testhőmérséklete meghaladja a határértéket (38 Celsius-fok), akkor elkülönítik, majd a mentők egy egészségügyi intézetbe viszik. A repülőtér kényszerhelyzeti készültségszolgálata ezt követően fertőtleníti a légi járművet és azokat a helyiségeket, ahol az utas megfordult.

A korábbi rendelkezések értelmében január 31. óta a közvetlen járattal Kínából érkező, február 23. óta a közvetlen járattal Észak-Olaszországból érkező, február 26. óta pedig a közvetlen járattal Dél-Koreából érkező utasokon végeznek testhőmérséklet-mérést a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az érintett járatok száma összesen heti 52.

Az intézkedések elrendelése óta 30 légi járat 3366 utasa és a személyzet 236 tagja esett át hőmérős szűrésen. Eddig egy kínai utasnál mértek határérték feletti testhőmérsékletet, a további vizsgálatok viszont nem mutattak ki koronavírust.

Kitértek arra is, hogy az egyes légi járatok üzemelésének felfüggesztését az adott országbeli vagy a magyar hatóságok, illetve a légitársaságok rendelhetik el. A repülési joggal rendelkező légi járatok leszállását a Budapest Airportnak nincs hatásköre megtagadni.

Korábban három légitársaság öt kínai városból heti 13 járatot üzemeltetett Budapestre. A Shanghai Airlines és a Hainan Airlines valamennyi járatát felfüggesztette március végéig. Az Air China csökkentette Peking és Budapest között közlekedő járatainak számát, március 4-től pedig már csak heti egy járatot üzemeltet az útvonalon. Csütörtökön a Wizz Air bejelentette: március 11-étől több olaszországi járat számát csökkenti.

Kiemelték továbbá, hogy a Budapest Airport folyamatos kapcsolatot tart a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala népegészségügyi főosztályának repülőtéri népegészségügyi kirendeltségével, hogy elrendelése esetén haladéktalanul be tudja vezetni a rendkívüli óvintézkedéseket.

A közlemény szerint a repülőtér-üzemeltető jelentős, százmillió forintos nagyságrendű felszereléssel és eszközzel rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekből (védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők) és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, továbbá biztosítani tudja a megfelelő elkülönítő helyiségeket is.

A kézi lázmérőzés mellett egy saját tulajdonú és két bérbe vett hőkamerával végzik az utasok testhőmérséklet-mérését. Emellett többnyelvű tájékoztató táblákat és szórólapokat helyeztek ki a terminálokon.

Kapcsolódó írásaink

Senki ne utazzon koronavírus által fertőzött területekre!

ĀA kormány felhívást intézett a fertőzött térségben járt magyarokhoz - A szakminisztériumok kérték az általános és középiskolákat, valamint az egyetemeket, hogy ne szervezzenek kirándulásokat a gócpontnak számító térségekbe

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom