Belföld
A gyámügy helyett a bíróság vizsgálhatja a kapcsolattartást
Az egymással haragban lévő szülők nem válogatnak az eszközökben, és ezt a gyermek sínyli meg
Várai-Jeges Adrienn, a Pesti Központi Kerületi Bíróság családjogi bírája elmondta: a szülők megegyezésének hiányában a bíróság dönt ilyen ügyekben, nemperes eljárásban. A bíró hangsúlyozta, hogy a gyermeknek joga van a külön élő szülőjével a kapcsolattartásra, a vele egy háztartásban élő szülője pedig köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.
Várai-Jeges Adrienn a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, azon túl, hogy például valamelyik szülő nem biztosítja a lehetőséget a másiknak, hogy láthassa a gyereket, sajnos elég sok „kreatív” megoldással találkoznak, így például, hogy amikor a gyerek skype-on vagy telefonon beszél külön élő szülőjével, a vele élő szülő szándékosan felhangosítja a tévét vagy éppen a gyerek kedvenc mesefilmjét teszi be a lejátszóba. Előfordul olyan is, hogy egyikük nem adja át a másiknak a gyermek okmányait.
A bíróság a kérelemre indult eljárásban megvizsgálja, hogy valóban történt-e szabályszegés, és ha igen, felszólítja a mulasztó felet a megállapodás betartására. Ugyanakkor szankciókat is alkalmazhat a bíróság, kérheti például a gyámhatóságtól a szülői felügyeleti jog megváltoztatását, vagy pénzbírságot szabhat ki, de súlyos esetben elrendelheti a gyermek átadásánál a rendőri jelenlétet is. Ezenfelül a bíróság büntetőfeljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése, kiskorúval történő kapcsolattartás akadályozása miatt – hívta fel a figyelmet a családjogi bíró. Várai-Jeges Adrienn tájékoztatása szerint a törvény nem írja elő a soron kívüli eljárást, de mivel gyermekről van szó, igyekeznek a lehetőségekhez képest gyorsan dönteni ezekben az ügyekben.
Szigeti István bíró, az OBH jogi főosztályának munkatársa lapunknak elmondta: előzetes kalkulációjuk alapján jelentős ügyteher-növekedést várnak a törvénymódosítástól.