Belföld
A battonyai rémnek is jutott a kártérítésből

A magyarországi nyilvánosságot sokkolta, amikor 2011-ben előkerült a 25 évesen meggyilkolt B. Réka holtteste a Békés megyei Battonyán. A nyomozás, majd a bírósági eljárás során kiderült, hogy M. Zoltán, a volt felesége és annak későbbi élettársa három éven át, 2007 és 2010 között azért kínozták B. Rékát, mert az szerelmes lett M. Zoltánba, amiért a férfi volt felesége, Sz. K. Adrienn féltékeny lett, emlékeztet az Origo. A három tettes szadista módon gyötörte a fiatal nőt: néhány alkalommal B. Rékát az verhette meg, aki megnyerte a pókerpartit, de olyan is előfordult, hogy égő cigarettacsikket nyomtak el az arcán, és fogóval kihúzták a fogait. Megesett, hogy kötél segítésével felhúzták egy gerendára. Többször áramot vezettek a testébe, de nyugtatózták is, hogy ne szökhessen meg. B. Réka 2010 júniusában belehalt a bántalmazásba. Gyilkosai ekkor elásták, a tetem csak 2011 októberében került elő.
A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság ügyében a jogerős ítéletet végül a Szegedi Ítélőtábla mondta ki 2015 júniusában. M. Zoltán – elsőrendű vádlottként – tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, a feltételes szabadábra helyezés kizárásával. A bíróság akkori döntése értelmében Sz. Zoltán másodrendű vádlottként 32, a felesége, Sz. K. Adrienn harmadrendű vádlottként leghamarabb 35 év után szabadulhat.
A börtönbizniszben részt vevő ügyvédeknek köszönhetően, a későbbiek során M. Zoltán beperelte a magyar államot, arra hivatkozva, hogy rossz körülmények között tartják fogva.
A „battonyai rémnek" tavaly júliusban a bíróság „az alapvető emberi jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt" 2 577 400 forint összegű kártérítést ítélt meg. Az Origo úgy tudja, az alapvető emberi jogok sérelme kimerült abban, hogy M. Zoltánnak a cellájában négy négyzetméternél kisebb terület jutott, ráadásul nem volt megfelelő a cella szellőzése.
A Bors információi alapján M. Zoltán nem a börtönben használható számlájára kérte a kártérítést, hanem az ügyvédje letéti számlájára.
Ilyen esetekben a jogi képviselő leveszi belőle a részét (sikerdíj gyanánt), a többi az ügyfelet illeti.