Belföld

Újabb pályázatok a Magyar Falu Programban

Orvosi szolgálati lakások és rendelők építésére, illetve felújítására is jut vidéken a hétmilliárd forintos keretösszegből

Hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére a Magyar Falu Program keretében – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tegnapi tájékoztatóján.

Újabb pályázatok a Magyar Falu Programban
Gyopáros Alpár: Sikeres a program
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Az MTI beszámolója szerint kifejtette, az orvosi szolgálati lakások építésére azok az ötezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, ahol legalább hat hónapja betöltetlen a háziorvosi praxis. Ha ezek a települések találnak olyan háziorvost, aki vállalja a praxis betöltését, és erről megállapodás is születik, akkor a telekvásárlástól a ház kulcsrakész átadásáig finanszírozza a költségeket a program.

Orvosi rendelők építésére, felújítására a programban érintett valamennyi település pályázhat, és igényelhet 30-125 millió forint támogatást egy- vagy többfunkciós, akár védőnői, gyermekorvosi, fogorvosi praxisokat is befogadó épület építésére, felújítására. Gyopáros szerint tavaly nagyon népszerű volt a pályázat, akkor csaknem kétszáz településen építettek vagy újítottak fel orvosi rendelőt. A harmadik elem kapcsán megjegyezte, tavaly nyolcszáz településen tudták megújítani az orvosi eszközállományt.

A pályázati felület március 25-én nyílik meg, a pályázatokat pedig április 24-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról hatvan napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás. A kormánybiztos tájékoztatása szerint a faluprogram mintegy 2800 települést érint, ezek kilencven százaléka nyújtott be 2019-ben pályázatot, s nyolcvankét százalékuk kapott is támogatást. A kormány célja a kistelepülések népességmegtartó erejének erősítése, a települések vonzóvá tétele.

Kapcsolódó írásaink

Közelebb hozni a gyógyulást

ĀKicsi, de fontos egészségügyi fejlesztések javítják a lakosság életminőségét Egerváronés környékén, a betegek immár online is tudnak időpontot foglalni

Gyarapodó falvak

ĀA kedvezményezettek csaknem száz százaléka, azaz 2759 önkormányzat már pályázott a Magyar Falu Programban – tudatta lapunkkal Gyopáros Alpár kormánybiztos