Belföld

Újabb, ezúttal tízszázalékos pedagógusi béremelés következik júliustól

Pluszpénz az igazgatóknak is

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Kásler Miklós újságírók előtt elmondta, a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. A gyakornoki besorolásúak esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már nyolc százalékkal emelkedett, erre jön rá a mostani tíz százalék – tudatta. Kásler bejelentette azt is, a köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek. Például egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, harmincöt éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik. Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, harminchárom éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő. Az iskolaigazgatók helyetteseinek, az intézményegységek és a tagintézmények vezetőinek bérpótléka az igazgatói pótlék fele, ez az emelés kilencezer pedagógust érint. A minőségi oktatás elismerése és támogatása érdekében az intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal – közölte a miniszter. Kásler Miklós tájékoztatóján felidézte, a pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett, ami nagyban hozzájárult munkaerőpiaci helyzetük javulásához.