Belföld
Gyurcsány Ferenc lett Budapest valódi vezetője
A bukott miniszterelnök állhat annak hátterében, hogy a főváros lényegében felrúgta a színházakról szóló megállapodást a kormánnyal

Egyre inkább úgy tűnik, Budapestet nem is Karácsony Gergely, hanem Gyurcsány Ferenc vezeti – fogalmazott Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki tegnap Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót a budapesti színházak körül kialakult helyzetről. Gulyás bejelentette: ha nem a szakmai bizottság által javasolt Bán Teodóra kerül ismét a Szabad Tér Színház élére, a kormány felfüggeszti a finanszírozásról szóló tárgyalásokat. Vagyis: az állam akkor ad pénzt, ha Karácsony állja a szavát. Ám a közgyűlés mai ülésének napirendjére a – sajtóinformációk szerint a DK, ám formailag a főpolgármester által javasolt – Benkő Nóra kinevezését tartalmazó előterjesztés került.
Gulyás Gergely szerint ezt vagy leszavazzák a képviselők, vagy visszavonják, ám elvi kérdés, hogy csak az említett bizottság által elfogadott személy kinevezését támogatják. Megjegyezte, Bánt még a szocialista tag is elfogadta, de Karácsony „egyre inkább Gyurcsány Ferenc kultúrkampfjának áldozatává válik”.
Láng szerint eddig pezsgő színházi élet jellemezte a fővárost, ám a területért felelős Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes a művészet ügyét is bedobta a pártpolitikai csatározásokba. A politikus felelőtlenségnek nevezte az eddigi megállapodás felrúgását azért is, mert tavaly a budapesti színházak összfinanszírozása nagyságrendileg hétmilliárd forint volt – erre az idei költségvetésben viszont 2,2 milliárd van. Vagyis a színházak nem lesznek képesek fennmaradni állami támogatás nélkül.
Márpedig Karácsony tegnapi, harcos Facebook-posztja szerint „nem adunk át egyetlen színházat sem a kormánynak: minden színház fenntartói joga a fővárosnál marad”. Ugyanakkor megjegyzi, a tisztán önkormányzati finanszírozású színházak mellett továbbra is lesznek vegyes fenntartású intézmények és tisztán állami finanszírozási kőszínházakis. „Utálatos helyzet, de ezt kényszeríti ránk a szűk mozgástér” – magyarázkodott a főpolgármester.
Ugyancsak vita alakult ki a Városliget kapcsán, mivel a közgyűlés elé kerül a változtatási tilalom elrendeléséről szóló előterjesztés. Emiatt Baán László miniszteri biztos, majd Fürjes Balázs miniszterelnökségi államtitkár is tiltakozott. Fürjes tegnap azt javasolta, ne szavazzanak szerdán, az ügyet vitassák még meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, csütörtökön. A problémát az jelenti, hogy a tilalom a zöldfejlesztésekre, a parkfelület megújítására, bővítésére is vonatkozna. A főváros szerint viszont nem, az „elpusztított zöldfelületet” így is lehet rehabilitálni. A jelek szerint tehát Karácsony ragaszkodik a tilalomhoz, kérdésünkre pedig Láng Zsolt úgy fogalmazott, nem értik Karácsonyék javaslatát.