Belföld

Csak az ellenzék kelti a gyűlöletet

A fideszes Budai Gyula szerint kiderült, hogy a baloldal falaz a börtönbiznisznek és az azon nyerészkedő balliberális, valamint a Soros-hálózathoz köthető ügyvédeknek

Gyűlölet szításával vádolta meg a kormányt a gyöngyöspatai ügy kapcsán tegnap napirend előtti felszólalásában a parlamenti botrányairól elhíresült párbeszédes Tordai Bence, aki párhuzamot vont a romagyilkosságok időszaka és a jelenlegi helyzet között.

Csak az ellenzék kelti a gyűlöletet
Budai Gyula: A nemzeti konzultációban mindenki elmondhatja a véleményét
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára megdöbbentőnek nevezte, hogy éppen Tordai beszél a gyűlöletről, akinek ez jellemzi szavait a parlamentben. A Jobbikra utalva emlékeztette a párbeszédes képviselőt, hogy épp pártjának szövetségesei azok, akik „szinte cinkosként jártak közbe”, hogy megtörténhessenek ezek a szörnyű események.

Tuzson szerint leginkább az ellenzék és a Soros György által támogatott szervezetek keltenek gyűlöletet azzal, hogy kártérítési pereket indítottak, amely nem volt más, csak egy pénzszerzési akció. Az államtitkár felszólította az ellenzéket, hogy ne szítsa a feszültséget és ne gátolja a megoldást, amely pénz helyett oktatási lehetőséget biztosítana az ottani roma tanulóknak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően a romák körében felére csökkent a munkanélküliség.

A fideszes Budai Gyula a börtönkárpótlások megakadályozásáról szóló tervezet kapcsán szólalt fel, hangsúlyozva, a parlamenti vitában kiderült: a baloldal a börtönbiznisz oldalán áll, falaznak az azon nyerészkedő balliberális és a Soros-hálózathoz tartozó ügyvédeknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megítélt kártérítések hetven százaléka ügyvédi számlákon landolt, az egyik legtöbb pénzt pedig az a Magyar György kereste, aki 2018-ban a baloldal jelöltjeként indult a választáson. Emlékeztetett: a nemzeti konzultációban az állampolgárok is elmondhatják majd véleményüket erről a gyakorlatról. Válaszában Völner Pál igazságügyi államtitkár rámutatott, a börtönkárpótlások akkor kerültek a középpontba, amikor 2010 után a TASZ és egyéb szervezetek tömegesen kezdeményeztek pereket a magyar állammal szemben az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amely egy idő után jelezte, hogy automatikusan tízezer eurót fog megítélni a pereskedő raboknak. Ezután alkották meg a magyar felülvizsgálati rendszert, de mivel ezzel is visszaéltek, felfüggesztették a kifizetéseket, és új szabályozást dolgoznak ki.

Röviden

A Párbeszédnek az az elve, hogy mindent meg kell adóztatni, a kormánynak viszont az, hogy a közterhet csökkenteni kell, és úgy kell stabilizálni a költségvetést, hogy többen fizessenek kevesebb adót – reagált Tordai Bence kérdésére Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár.

A kormány 770 milliárd forinttal emelte az éves egészségügyi költségvetési keretet, a tavalyi év végén 79,4 milliárdos többlettámogatást biztosított a kórházaknak – mondta Rétvári Bence Emmi-államtitkár, Lukács László György (Jobbik) interpellációjára.

A kormány 2010 után kezdte konszolidálni a MÁV adósságát, megkezdte a vasútfelújítást. A baloldal rombolt, nem fair a számonkérés – szólt vissza Schanda Tamás innovációs államtitkár Varju Lászlónak (DK).