Belföld

Tisztogatás: Jakab Péter leváltotta a Jobbik pártalapítványának kuratóriumát

„Proletárdiktatúra”

Jakab Péter elnök folytatja a Jobbikban a személycseréket – írta meg a Népszava. A lap úgy értesült, hogy a pártelnökség leváltotta a pártalapítvány, a Jobbik Magyarországért Alapítvány kuratóriumát, Szabó Gábort, a kuratórium vezetőjét, valamint Gyüre Csaba, Farkas Gergely és Stummer János parlamenti képviselőt.

A napokban került nyilvánosságra az a beszéd, amit a zárt ajtók mögött rendezett januári tisztújító kongresszuson Jakab Péter mondott elnökké választása után. Az elnök kifogásolta, hogy az előző elnökség a kongresszus előtt módosította a tisztújítás szabályait. Jakab Péter név szerint bírálta Gyüre Csabát, Stummer Jánost és Szabó Gábort is. A kongresszuson Gyüre Csaba és Stummer János újra elindult alelnökjelöltként, de egyikük sem kapott elég szavazatot, az új elnökségbe kizárólag Jakab emberei kerültek be. A lap úgy tudja, Szabó Gábor helyett Tömör-Tones Zsolt lesz a kuratórium új elnöke. Jakab a személycserékkel kapcsolatban a Népszavával közölte: a Jobbik újonnan megválasztott elnöksége szerint a pártnak személyi és szervezeti megújulásra van szüksége, hogy 2022-ben a kormányváltás vezető ereje lehessen. Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a Mandinernek azt mondta, Jakab Péterrel megkezdődött a proletárdiktatúra a Jobbikban. Hozzátette, sajnálja, hogy a pártnak ilyen végórái maradtak.