Belföld

AZ MSZP meg fogja tagadni a támogatást a más pártokba távozó politikusaitól

A Magyar Szocialista Párt a soron következő választásokon meg fogja tagadni a támogatást azoktól a tagjaitól, akik elhagyták és elárulták a pártot - fogalmazott Tóth Bertalan pártelnök a szocialisták szombati választmányi ülését követő sajtótájékoztatón.

AZ MSZP meg fogja tagadni a támogatást a más pártokba távozó politikusaitól
Tóth Bertalan: A Magyar Szocialista Pártot senki nem tekintheti lábtörlőjének
Fotó: MH

Mint ismeretes, csütörtökön két szocialista polgármester is távozott az MSZP-ből, akik egyúttal át is léptek a Demokratikus Koalíció soraiba. 

Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci városvezető többek közt azzal indokolták döntésüket, hogy programjuk végrehajtásához Gyurcsány Ferenc pártjától kaptak megfelelő garanciákat és támogatást.

A két „dezertőr” polgármester ügye központi téma volt az MSZP szombati választmányi ülésén is, amely után Tóth Bertalan pártelnök úgy nyilatkozott, hibás az a politika, ami egy másik párt kifosztásáról szól. Tóth emellett határozott hangú üzenetet küldött a szocialistáktól távozó politikusoknak is: 

„A Magyar Szocialista Pártot – ahogy mondtam korábban – senki nem tekintheti lábtörlőjének, senki nem gondolhat úgy az MSZP-re, hogy nélkülünk ez az út ez sikeres lehet. Ezért ma a választmány úgy döntött, hogy azok, akik elhagyják ezt a közösséget: kilépnek a Magyar Szocialista Pártból, és későbbiekben önkormányzati vagy országgyűlési választásokon más pártok színeiben kérik az MSZP támogatását – ez a közösség ezt a támogatást nem fogja megadni” - idézi Tóth Bertalan szavait az Origo.

A sajtótájékoztatón felszólalt Kunhalmi Ágnes, a szocialisták választmányi elnöke is, aki elmondta: az ülésen a választmány világossá tette, hogy Magyarországon az MSZP az egyetlen baloldali párt. Hozzátette: nekik nem szövetségesük a DK, mivel radikálisnak tartják a Gyurcsány Ferenc vezette tömörülést, helyette a Párbeszédet tekintik szövetségesüknek, amely szavai szerint „egy európai baloldali zöld párt.”

Az Origo cikkében megjegyzi azt is, hogy sajtóértesülések alapján Varju László és Élő Norbert DK-s politikusoknak kulcsszerepük van az MSZP-sek átcsábításában, noha ezt az érintettek tagadják. Nemrégiben Kovács László, a szocialisták volt elnöke is azt állította, Gyurcsány korábban megkereste azzal, hogy lépjen át a DK-ba.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom