Belföld

Tóth Bertalan: Nem leszünk lábtörlő!

A fővárosban már átvette az irányítást az MSZP-t „lenyomó” DK-elnök

Egy napra rá, hogy két szocialista politikus, Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester dezertált a DK-ba, Gyurcsány Ferenc ismét az ellenzéki összefogás élére állt.

Tóth Bertalan: Nem leszünk lábtörlő!
Tóth Bertalan
Fotó: MH

A bukott miniszterelnök netes konzultációt indított a pártok közötti együttműködésről, egyúttal Facebook-bejegyzésben kommentálta a váratlan átigazolásokat. Alig leplezett gúnnyal úgy fogalmazott, nem lehetnek könnyű napjai az MSZP-nek, de szerinte nem lehet olyan csalódás, amely megkérdőjelezi egymás tisztességét és közös hitét. Az Origónak nyilatkozó Kovács László volt MSZP elnök elárulta, Gyurcsány őt is csábította, de ő marad a pártjában.

Harangozó Tamás ugyan óvatosan, de csalódottságát fejezte ki az ATV-ben, Mesterházy Attila egykori MSZP-elnök pedig ennél is határozottabb volt. „Úgy látom, sokféle támadás alatt van a szocialista párt. Óvatosan kell eljárni, mert a végén elolvad az MSZP, és megsemmisül” – vetítette előre, megjegyezve: alapszabály, hogy egymástól nem rabolnak politikust a pártok.

Péntek délutánra aztán reagált a történtekre Tóth Bertalan elnök is. Nem finomkodott. Azt üzente Gyurcsányéknak: senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t. Hibát követ el, aki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját, vélekedett, hozzátéve: a kilépő polgármesterek senkik nem lennének a magyar politikában, ha ez a közösség nem dolgozik értük. „Hátba szúrtak minket, elfogadhatatlan az indokuk, etikátlan az időzítés” – sorolta szegedi tájékoztatóján a pártelnök. „Örömlányos mentalitás” – így írta le végül Tóth a renegát kerületvezetőket. Ami a gyakorlati következményt illeti: kezdeményezik az ellenzék fővárosi együttműködésének újragondolását, kerületről kerületre.

Mindenesetre a heti történések kapcsán az MSZP-frakció ötfősre apad a Fővárosi Közgyűlésben, míg a DK-s tagok száma hatra nő. Vagyis a legerősebbek Gyurcsányék lesznek, ami markánsan új helyzetet teremt Karácsony Gergely, az egyelőre MSZP-szövetséges Párbeszédben ténykedő főpolgármester számára is. Ezzel ugyanis Gyurcsány megkerülhetetlenné tette magát a közgyűlési döntéseknél.

Kapcsolódó írásaink

Magas rangú DK-sok sürögnek Terézvárosban

ĀHárom héten belül fogadta hivatalában Gyurcsány Ferencet és Molnár Csabát a VI. kerületi momentumos polgármester, Soproni Tamás – A Demokratikus Koalíció másfelé is nyitott