Belföld
Bálványfát mentene a reformátusokat megsarcoló Baranyi
A tájékozatlan ferencvárosi polgármester egy veszélyes növény megóvására hivatkozva akadályozza a kollégium újjáépítését, amire korábban közterület-használati díjat rótt ki

A kormánypártok azt javasolják, mentesüljön a közterület-használati díj megfizetése alól a közérdekű, központi költségvetésből megvalósuló építési beruházások egy szűk köre – közölte a Fidesz-frakció tegnap. Hozzáfűzték, a törvényjavaslat benyújtását az indokolja, hogy a Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat több mint százmillió forintot szedne be a tavaly januárban leégett Ráday utcai református kollégium újjáépítése után. Kocsis Máté frakcióvezető (Ferencváros országgyűlési képviselője) közösségi oldalán tudatta, „gátat szabunk Baranyi Krisztina és a ferencvárosi baloldal szívtelen és gátlástalan mohóságának.” Felidézte, hogy a tűzben egy ember meghalt, a kár óriási volt. Az újjáépítés kisebb-nagyobb adományokból, állami támogatásból végre elkezdődhetett. „Baranyi és csapata viszont nem segít, hanem inkább százmilliós közterület-használati díjat szednének be az építkezésből. Egy ilyen tragédia esetén ez több mint ízléstelen, és ez még csak a kezdet a részükről” – írta Kocsis Máté.
Eközben Baranyi egy videót tett közzé, amelyen a bontási területen, sárga biztonsági sisakban elmondja, hogy a beruházók engedélyt kértek fakivágásra, azonban szeretné megmenteni „elsősorban a nagy bálványfát”, és bár „a mi véleményünk egyértelmű, de senkit sem akarunk kihagyni, hogy ebben a kérdésben dönthessen”. Olvasóit ezért arra kéri, kommentben jelezzék, szerintük adja-e meg az önkormányzat az engedélyt. Noha már az is hajmeresztő, hogy a polgármester egy kérelem ügyében Facebook-követőire bízza a döntést, még abszurdabb az ügy, ha felidézzük, hogy Baranyi Krisztinának a valóban a kerületi lakosságot érintő kérdésekben – mint Ferencváros címerének megváltoztatása, vagy a szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásának meghosszabbítása – esze ágában sincs közvélemény-kutatást tartani.
Baranyi és kommentelő hívei természetesen a „minden fát meg kell védeni” állásponton vannak, ami abszolút tájékozatlanságukat tükrözi. A bálványfa a Wikipédia szerint „Közép-Európa egyik legveszélyesebb invazív faja.” Ez a gyorsan, agresszíven terjeszkedő fafaj ugyanis bármilyen talajon megél, és alig lehet kiirtani, viszont olyan anyagot termel, amellyel minden más növényt elpusztít a környezetében. A kormánypártisággal bajosan vádolható 24.hu korábbi, Ezek a legveszélyesebb fák Magyarországon című cikke – amely azon sajnálkozik, hogy törvény nem korlátozza a bálványfa terjedését –, arra szólít fel, hogy „senki ne ültessen, bálványfát, sőt próbálja meg a környezetében lévőket kiirtani.”