Belföld
Ismét milliárdos károkozással vádolnak volt szocialista és SZDSZ-es képviselőket
Terézvárosi ingatlanmutyik
A vádemelést a Kúria 2019. évi határozata szerinti jogi álláspont alapozta meg. A legfőbb bírói fórum ekkor mondta ki, hogy a hűtlen kezelés bűntettének tettesei azok az önkormányzati képviselők, akik a polgármestert az önkormányzati ingatlan versenyeztetési eljárás nélküli forgalmi értéken aluli értékesítésére és adásvételi szerződés megkötésére hatalmazzák fel, amelynek következtében az önkormányzat vagyonában kár keletkezik. Ez a döntés lehetővé tette a nyomozást korábban megszüntető határozatok részbeni felülvizsgálatát. Két Andrássy úti palota, az Andrássy 3. és a 47. alatti áron alul történő eladása kapcsán az MSZP-s és SZDSZ-es önkormányzati képviselőket hanyag kezelés miatt ítélték el, ám tíz további nagy értékű VI. kerületi ingatlan 2003–2005 között történt eladása kapcsán a balliberális képviselőkkel szemben az évek óta tartó nyomozást megszüntették. Ugyanakkor három értékbecslőt – akiknek szakvéleménye lehetővé tette a közvagyon áron alul történő kiárusítását – gyanúsítottként hallgattak ki. Ezt írta felül a Kúria említett határozata, s adott jogi alapot a nyomozás folytatásához Fürst György volt szocialista alpolgármester és további tizenhárom egykori VI. kerületi önkormányzati képviselővel szemben. A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi rendelkezést megsértve, a 2003–2005 között több terézvárosi ingatlant valós forgalmi értéken alul értékesítettek. Az okozott vagyoni hátrány – vádlottanként differenciáltan – 953 és 220 millió forint között állapítható meg – olvasható a vádhatóság közleményében.